TEK-es lophatott értékes könyveket a Sándor-palotából – a hatóságok hallgatnak a részletekről
Értesüléseink szerint értékes kódexet vitt haza a köztársasági elnök védelmére kirendelt egység egyik tagja a Sándor-palotából, amelynek biztosítása a Terrorelhárítási Központ feladata. Úgy tudjuk, hogy a TEK munkatársa a köztársasági elnöki hivatalból eltulajdonított könyvritkaságot megpróbálta értékesíteni.
Információnkkal megkerestük a TEK sajtóosztályát, ahol az értesülést nem cáfolták, de levelünkre csak annyit közöltek, hogy az ügyben a válaszadás nem a TEK feladata. Hasonló válaszlevél érkezett az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Érdeklődtünk az államfői hivatal sajtóirodájánál is, hogy milyen könyvek tűntek el, ám ők azt írták, hogy nincs tudomásuk ilyen esetről.
A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy folyamatban van a nyomozás az ügyben. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nem is egy, hanem több nagy értékű könyv eltulajdonítása miatt vizsgálódik. A KNYF levelében azt is jelezte, hogy a megkeresésünkben szereplő információk nem mindenben voltak pontosak, ám a vizsgálat érdekében további részleteket nem közöltek.
Forrás:24

4 Responses
Pofon egyszerű a képlet. Mást sem látott a környezetében, csak lopást meg lopást meg lopást, naná, hogy ezt vélte természetesnek.
Igen csak ez egy amatör…A Tudnia kellett volna, hogy nem három könyvet, hanem az egész könyvespolcot kell ellopni ahogy a fideszesek csinálják.
khátinak egy két könyv fel sem tűnne a hóna alatt
a NER első intellektuális bűncselekménye
(szilveszteri tréfa a rendszer belsejéből)
Olvasom, hogy egy kódexet lopott el és vitt haza a köztársasági elnök védelmére kirendelt Terrorelhárítási Központ egységének egyik tagja a Sándor-palotából.
Végre!
Tizenhat hosszú, aszfaltízű év után megtörtént az, amire senki sem mert volna fogadni: a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megjelent az intellektuális tolvaj. Nem stadiont vitt el. Nem kastélyt privatizált. Nem bankot ürített ki „alapítványosítva”. Nem szállodaláncot tett zsebre „nemzeti tőkés” fedőnéven, s még csak nem is egy sima egyetemet tolt át magánalapítványba. Hanem – kapaszkodjunk meg – egy könyvet. Egy kódexet. Egy tárgyat, amelynek nem a négyzetmétere, hanem a betűi drágák.
A hír önmagában is irodalmi esemény. A köztársasági elnök védelmére kirendelt egység egyik tagja – akinek dolga elvileg az lenne, hogy az elnök testet védje – úgy döntött, hogy inkább a szellemet menti ki a Sándor-palotából, az elnök testének környezetéből. Mintha hirtelen rádöbbent volna: ebben az országban igazából a gondolat van veszélyben, nem az államfő. A TEK, amelynek fő profilja eddig az volt, hogy megvédje a hatalmat mindenkitől, aki gondolkodik, most saját kebelében termelte ki azt az embert, aki nem bírta tovább könyv nélkül.
Ez már majdnem romantikus: a NER történetének első esztétikai bűncselekménye. Egy olyan hatalomban, amely eddig következetesen mindent ellopott, kivéve az ízlést.
Mert gondoljuk végig: a NER-ben lopni eddig mindig ugyanazt jelentette. Pénzt. Földet. Időt. Jövőt. Mindent, ami súlyos, de semmit, ami mély. És akkor egyszer csak jön valaki, aki nem a Nemzeti Bank széfjét nézi ki magának, hanem egy kéziratot. Nem az államkasszát fosztja ki, hanem a könyvtárat. Nem közbeszerzési eljárást hamisít, hanem – feltehetően – lapoz.
Ez nem egyszerű bűncselekmény. Ez kultúrtörténeti anomália.
A NER eddig gondosan ügyelt arra, hogy az érték fogalma kizárólag ingatlanban, részvényben és offshore-gyanús alapítványban legyen értelmezhető. A könyv eddig legfeljebb díszlet volt: vizuális alibi egy Facebook-videóhoz vagy egy miniszterelnöki interjúhoz, Hatvanpusztán pedig a kazettás mennyezet alatti könyvtár nem az olvasás, hanem a parvenü-nagyzolás anatómiai preparátuma: kötetek, amelyeknek az egyetlen funkciója, hogy soha ne kelljen kinyitni őket; a hatalom ízlésnélküli önarcképe – sok bőrbe kötött gerinc, nulla mondat, s ahol a kötetek legfőbb erénye, hogy soha nem zavarnak olvasással. Most azonban egyszer csak valaki komolyan vette. Valaki azt mondta: „Ez kell nekem.” Nem a borító színe miatt. Nem azért, mert jól mutat. Hanem mert ritka. Mert régi. Mert szöveg.
Ha valamitől, a hatalom ettől mindig ideges lesz.