Miskolc. Újabb 1 milliárd forintos hitelt szeretne felvenni

Ismét hitelfelvételre készül Miskolc kormánypárti vezetése – erről Szopkó Tibor korábbi alpolgármester osztott meg egy bejegyzést Facebook-oldalán.

A korábbi alpolgármester arról ír, hogy a fideszes politikusok azzal vannak elfoglalva, hogy a tegnap bejelentett Tiszás jelölteket támadják, miközben a város újabb hitelfelvételre készül. Szopkó Tibor szerint a támadás csak egy figyelemelterelési kísérlet a valós problémákról.

“A miskolci FIDESZ szerint nem veszik észre az emberek az újabb milliárdos hitelt, ha közben elég hangosan szidják az ellenzéket?” – tette fel a kérdést.

Mint a bejegyzéséből kiderült, a következő közgyűlés előterjesztései között szerepel, hogy a város újabb 1 milliárd forintos hitelt vegyen fel működési célokra, ennyivel kívánják megemelni a már meglévő hitelkeretet. Szopkó Tibor összegezte a kormánypárti városvezetés eddigi hitelfelvételeit és ebből kiderül, hogy alig egy év alatt összesen több mint 10 milliárd forint hitelt vett fel a Tóth-Szántai József vezette város.

7 Responses

  1. és mi lenne ha zsóoóoóoóoóocai khatika a 600 milliós veres éra alatt megszerzett épületeket visszaszolgáltatná, bhandyka a balatoni 300 milliós nyaralóját eladná és voálá 900 millióval meg is vagyunk. Pados Móni megtoldja 100 millióval és kész az 1000 m Ff.

  2. Nem mindennapi látványban részesülhettek azok, akik ott voltak a gundremmingeni atomerőmű hűtőtornyainak felrobbantásánál! 🇩🇪 A bajorországi atomerőművet 2021-ben állították le a német energiaipar átalakításának részeként, de a bontási munkálatokat csak most kezdték el. A német kormány a 2011-es fukusimai katasztrófa után döntött az atomenergia kivezetéséről Németországban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű