Popov. – Semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy a felszerelésünk rozogának tűnik. A nap

Mivel a felvételek erősen egy közel-keleti vagy afrikai milícia technológiai színvonalát idézik, több ukrán blog is foglalkozott azzal, hogy az orosz haderő súlyos harcjármű-hiánnyal küzd, a felvonuló katonákat a Mad Max fimsorozathoz, illetve a Warhammer széria ork járműveihez hasonlították. Az orosz médiában is foglalkoztak ezzel a felvétellel – az MK.ru-n Vlagyimir Popov orosz tábornagyot kérdezték arról, hogy az orosz reguláris erők miért használnak ilyen technikát ahelyett, hogy mondjuk páncélozott járműveket vagy más, modern eszközöket használnának az invázióhoz. Popov a jelenséget szándékos taktikai manőverként magyarázza – azt mondta, szerinte ezek a „buggyk,” illetve motorkerékpárok azért jobbak egy ilyen művelet lebonyolításához, mert gyorsan tudnak velük katonai manővereket lebonyolítani az orosz erők, ellentétben egy páncélozott járművel, amely lassabb és kitettebb a dróntámadásoknak. – Egy ilyen műveletben elég egy motor és pár kerék, a sebesség a lényeg. Ugyanakkor az is lehet, hogy a katonáknak gyorsan el kell hagyniuk a járműveiket, melyeket drónok és robbanószert szállító kvadkopterek támadhatnak meg. Lehet, hogy a technika megsemmisül, de az emberek túlélnek – ez a legfontosabb dolog – magyarázta Popov. – Semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy a felszerelésünk rozogának tűnik. Mindig megvolt a sajátos felfogásunk a technikával kapcsolatosan – ez mindig is, hogy fogalmazzak, nyers volt. Ezek megbízható eszközök, sose csalódtunk bennük – tette hozzá. Popov szerint a lényeg az, hogy az orosz hadsereg épp kipucolja Pokrovszkot és Kupjanszkot, teljesen fölösleges foglalkozni azzal, hogy mivel teszik ezt.

5 Responses

  1. ja, hiszen a motor a drónok ellen is megvéd
    reddit-en jó volt látni, ahogy a ruszki fej nélkül is tudott mocizni, egy darabig

  2. Orbán, aki egy lengyel lap szerint napjainkra ezredesi rangot ért el az orosz FSZB-nél:

    „habár nemzetközi jogot sértett Oroszország, de a NATO-bővítés miatt elkerülhetetlen volt, hogy háborút indítson.”
    2025. november 15. 15:56

    Egyre nyíltabban tolja az orosz propagandát.

    1. Egyébként milyen „háború” ?Nem „Különleges katonai művelet” volt, mert nácítlanítani kellett ukrajnát? :):):) Már akkor is hazudsz dagadék amikor levegőt veszel…

  3. Orbán ezredes a DPK gyűlésen ma felidézett egy 2022-es, isztambuli „titkos, féltitkos találkozót” is, amelyen az oroszok rábólintottak, hogy beérik két megyével és azzal, hogy az ukránok nem csatlakoznak a NATO-hoz, az ukránok azonban angolszász nyomásra nem mentek bele ebbe. Akkor Orbán szerint az oroszok hazamentek és alkottak egy törvényt, hogy négy megyét fognak beilleszteni az orosz állam keretei közé. Én magam láttam az erről szóló dokumentumokat – mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű