Fotó: Helyi képviselő. Archív
Juhász Roland mondja
Nemrég az operatív törzs azt közölte, cellainformációk alapján becsülték meg az október 23-i megemlékezésen résztvevők létszámát. A Tisza Párt lehetséges miskolci jelöltje, Juhász Roland szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a magyar kormány visszaélt az állampolgárok adataival, ezért közösségi oldalán bejelentette, hogy közérdekű adatigényléssel fordul a Belügyminisztériumhoz, valamint másolatban megküldi a kérelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) is.
A politikus szerint súlyos adatkezelési és átláthatósági kérdéseket vet fel, ahogyan a kormány az október 23-i állami rendezvény résztvevőinek számát becsülte.

Juhász felvetette, ezekhez az adatokhoz alapesetben kizárólag hatóságok férhetnek hozzá, bírósági engedéllyel és konkrét ügyben, mivel a mobilhálózati cellaadatok a szolgáltatók rendszerében tárolt, nem nyilvános helyadatok.
Hozzátette, léteznek cégek, amelyek anonimizált, statisztikai célokra szánt mobilhálózati adatokat értékesítenek. Ám szerinte, ha a kormány vagy az operatív törzs ilyen módon jutott hozzá az információkhoz, felmerül a kérdés: „mennyit fizettek ezért, és kinek, illetve valóban jogszerű volt-e adatokat vásárolni pusztán azért, hogy számháborút folytassanak egy nemzeti ünnep után?
„Egy demokráciában az adat nem a hatalomé – az adat a polgároké. A bizalom pedig csak ott marad meg, ahol a hatalom átláthatóan működik” – zárta bejegyzését Juhász Roland, aki az üggyel kapcsolatban részletes választ vár a Belügyminisztériumtól arra, milyen adatokhoz fértek hozzá, milyen jogcímen, és történt-e fizetés az információkért.

5 Responses
A Fidesz alapvető problémája, hogy mindent kipróbált, de Magyar Péter meg sem ingott
És az aug.20.-i ünnepség résztvevőinek számát közölhették?
Ja, az hiteles tájékoztatás.
Nem, apa! A Tisza a ti alapvető problémátok.
A Roland nagyformátumú képviselő lesz. 😁😂🤣 Ez már most látszik.
Magyar Péter sohasem ingott meg a család, a barát, a munkatársak, a párt, a haza elárulásában. Küldetését teljesíti; ” Kell a jó? Nem! Akkor itt a rossz”
Igen kedves vendéglős
szeretném tudni az Ön által vásárolt alapanyagok árát. Mennyit keres rajtam?
„A bizalom pedig csak ott marad meg, ahol a vendéglő átláthatóan működik”
Légyszives az akkumlátor gyárakat is kérdezd meg
Mennyit keresnek rajtad