





Az utasok fokozatosan hagyják el a vonatokat. Kollégáink biztosították a helyszín környékét, koordinálják a mentősök és tűzoltók munkáját, eligazítják az embereket” – írta közösségi oldalán a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.
A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Baček elmondta, a baleset 10.00 előtt pár perccel történt, éppen azon a helyen, ahol a sínpárok egyvágányú pályává szűkülnek. „Az ütközéshez vezető okokat még vizsgáljuk. Jelenleg az utasok és a vonatokon dolgozó alkalmazottak mentésével és evakuálásával foglalkozunk” – közölte.
Robert Fico (Smer) miniszterelnök gyors gyógyulást kívánt a baleset minden sérültjének, és bízik benne, hogy nem lesz halálos áldozat. „Kapcsolatban vagyok Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel, akik útban vannak a tragédia helyszínére” – írta Fico. A baleset okairól nem akar találgatásokba bocsátkozni, szerinte meg kell várni az ügy kivizsgálásának az eredményét.
Šutaj Eštok a helyszínen megerősítette a sajtó információit, amelyek szerint ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek, és kritikus állapotban vannak. Három ember a roncsok közé szorult, a tárcavezető róluk többet egyelőre nem árult el. Hozzátette: a baleset minden valószínűség szerint emberi hibából fakadóan történt.
Az incidens miatt a rendőrség teljes egészében lezárta a szoroskői hágót.
A hírt frissítjük!
