Krasznahorkai László bonyolult kapcsolata szülővárosával, Gyulával

(…) amikor több mint két évtized múltán, már felnőttként visszatértem, amikor oly hosszú idő után lelépve a vonatról azonnal, az első pillanatban észrevettem, hogy a város nincsen a helyén, sőt hogy nemcsak hogy a helyén nincsen, hanem hogy nincsen meg egyáltalán, s jártam űzötten s elveszetten egy városban, mely Gyulának mondta magát, de nem Gyula volt, jártam keresztül-kasul az utcákon, és kérdezősködtem, de hiába, senki nem tudott semmit, és senki semmire nem emlékezett, vagy ami még rosszabb volt, hogy tévesen emlékeztek, s beszélni próbáltak a múltról, melyben valami elveszett, de már vagy nem tudták, mi volt az, vagy úgy gondolták, hogy nem is olyan nagy kár érte, egyszóval elfogadták a várost, lerombolták, ami volt, és csináltak maguknak egy újat, előbb eltüntették a föld színéről a régit, aztán odaköltöztek, és úgy tettek, mintha nem történt volna semmi (…)” – írta Krasznahorkai a Népszabadság 1999-es karácsonyi számában szülővárosáról és az oda való csalódásokkal teli visszatéréséről. Nem is kicsit Márai Sándort parafrazálva, aki híres regényében, A féltékenyekben írt arról, hogy amikor két fiú, Garren Péter és Tamás visszament apja haldoklása miatt a szülővárosába, akkor azt érezték: „A város nem volt egészen pontosan a helyén.” Később ráerősítenek, hogy „elmozdult”. Abban a regényben Kassáról volt szó.

Krasznahorkai az említett írásában megidéz egy szőke, nagy fülű fiúcskát, aki a járdaköveken csak minden második kockára lép, és felvillant gyermek- és ifjúkorából közel kéttucat fontos, jellegzetes gyulai alakot, Kerekes bácsitól Márki-Zay Lajosig, Petróczky doktortól Kovrig Gyula bácsiig, Halmai fodrásztól a németvárosi kántorig, Szabó Béláig. De ír Simonyi Imre költőről, Banner, Miskolczi és Pánczél tanár urakról, Herbály Antal zeneiskolai igazgatóról. Akik, ha nem is egyenlő mértékben, de tartalmat, formát, színt és jelleget adtak ennek az öröknek hitt, de Krasznahorkai felnőtt korára mégis kiveszett polgárvárosnak és miliőnek, jelentsen is ez bármit. A helyiek érzékenységére kevés tapintattal lévő, a régi emlékeit megidéző kíméletlen szókimondása vihart kavart a szülővárosában, talán még per is kerekedett egyik vagy másik passzusból. Az írás – egymástól merőben eltérő interpretációkkal – beépült a helyiek kollektív emlékezetébe.