Hiába várnak milliárdjaikra a borsodiak is

Csakhogy kiderült: a Mátrai Erőmű nem 2025-ben, hanem évekkel később zár be, a bányák esetében pedig még ennél is bizonytalanabbá vált a helyzet, sőt konkrétan az is felmerült, hogy egyáltalán nem zárnak be.

 2022 végén az Európai Unió 250 millió eurót, tehát mintegy 100 milliárd forintot biztosított az alapból Magyarországnak arra, hogy kezelje a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése céljával hozott intézkedések negatív hatásait.

A pénzt többek között a mikrovállalkozásoknak, kis és közepes cégeknek, magánszemélyeknek, valamint közvetve az átállás miatt állásukat elvesztő dolgozóknak szánták.

Az összesen 100 milliárd forintot három megyében oszthatták volna ki pályázatok formájában: Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Háromból két megye, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves amiatt volt jogosult a pénzre, hogy kezelje a Mátrai Erőmű és a bányák 2025-re tervezett bezárása miatt kialakuló helyzetet. Csakhogy kiderült: a Mátrai Erőmű nem 2025-ben, hanem évekkel később zár be, a bányák esetében pedig még ennél is bizonytalanabbá vált a helyzet, sőt konkrétan az is felmerült, hogy egyáltalán nem zárnak be.

Az erőmű és a bányák körüli változásokat az EU is érzékelte, és kérte az illetékes magyar minisztériumokat, hogy a változásoknak megfelelően aktualizálják az átállásra vonatkozó úgynevezett területi terveket, például egy új menetrenddel.

„Akkor kapsz pénzt, ha leírod, hogy mikor állítod le a blokkokat, és hogy az új dátumok fényében milyen következményeket mikor kezdesz el csökkenteni. Ha ezt nem írod le, nem kapsz pénzt” – fogalmazta meg az EU-s irányelveket korábban lapunknak Vaszkó Csaba fenntarthatósági szakértő, aki a kezdetek óta részleteiben ismeri az alap ügyeit.

Az illetékes minisztériumok viszont ahelyett, hogy menetrendet vagy irányt mutattak volna, hallgattak. Így telt el közel 3 év, a folyamat pedig végül idén jutott el odáig, hogy esetleg érdemben történik valamilyen előrelépés az ügyben.

2 Responses

  1. Ne fáradj!
    https://www.forbes.hu/extra/levego-lista-fenntarhatosagi-projektek/zsuri/vaszko-csaba/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű