Vesszőfutás címmel írt könyvet a kegyelembotrány kulcsfigurája és ártatlannak vallja magát
Könyvet írt az ártatlanságáról K. Endre, az elnöki kegyelmet kapott pedofilsegítő – derült ki az RTL Házon kívül műsorából. Vesszőfutás – ezt a címet adta könyvének a férfi, aki a tavalyi kegyelembotrány kulcsszereplője és a kiskorúak szexuális zaklatása miatt elítélt gyermekotthon-igazgató bűntársaként
előbb börtönbüntetést, majd köztársasági elnöki kegyelmet kapott.
A bicskei gyermekotthonban történt pedofilbotrány szálait az RTL bogozta ki évekkel ezelőtt. Ők akkor arról számoltak be, hogy az otthon egykori igazgatója, V. János több gyereket is bántalmazott szexuálisan, K. Endre pedig megpróbálta az áldozatok egy részét rávenni vallomásuk megváltoztatására.
Az ügy egyes részletei máig tisztázatlanok, de az exminiszter-püspök Balog Zoltán közbenjárására Novák Katalin államfő kegyelmet adott K. Endrének. Novák – és Varga Judit igazságügyi miniszter is – belebukott az ügy nyomán kirobbant politikai botrányba, amely amúgy Magyar Péter színre lépését is hozta.
A Házon kívül adásában elhangzott, hogy közben Vesszőfutás címmel írt könyvet K. Endre, aki ártatlannak és egy koncepciós per áldozatának tartja magát. Kiderül belőle az is, hogy hálás a kegyelemért. Megnevezi a könyvben, ki kért neki kegyelmet, bár elismerte, hogy ez politikai szempontból hiba volt.

2 Responses
Ez a Szőlő utcai pedofil botrány amennyire ocsmány, és embertelen, olyan pofon egyszerű is egyben.:
Ez ugyanis egy tipikus politikai sakk-matt helyzet.
1. Valakik 10 éven át kivittek gyerekeket a szőlő utcai otthonból az igazgató segítségével. Ez tény, pont.
2. Valakik 10 éven át falaztak a csávónak, fedezték az egész ügyet.
3. Májusi letartóztatása óta semmit nem nyomoztak ki, az igazgatótól nem derült ki semmi, egyetlen nevet sem tudunk. Annyit tudunk, hogy kX
4. Aki ilyen szinten védeni tud egy ilyen igazgatót, aki a nyomozást irányítani és akadályozni tudja, aki az igazgatót letartóztatja, aki a kiszivárgó információkat visszatartani tudhatja – az ma Magyarországon vagy fideszes, vagy a főnöke fideszes.
5. Ha a Fideszben senkXntett, akkor fentieket már mind hónapok óta sulykolná, hiszen ilyen esetben attól sem riadnak vissza, hogy öngyilXanak egy rendőrXn aljas mocsok dolgot megírjanak, amiből akármennyi politikai házon húzható.
6. Minden egyes nap, amikor nem derül ki, milyen politikusnak szállítottak gyerekeket szexuális célra, egyre biztosabb és biztosabb lesz a Fidesz X. Egy valóságos álom válna valóra, ha kampányban barmelyik ellenfelukrol ilyen sztorijuk lenne, és a magyar valóságról életszínvonaltól háborúig elterelhetnék a figyelmet.
Úgyhogy mivel ez lassan fél éve zajlik, ez bizony matt. Hogy ki ez, vagy kik ezek a beteg pedofil állatok, talán sosem derül ki. De hogy a fűX ellenfelek pedig nem, az bizony már mostanra is minden kétséget kizáróan kiderült.
A Fixrmány saját módszerei és saját kommunikációs eszközei bXle őket.
Kocsis Máté K. Endre új könyvéről: Maga szerint érdekel a sz@r könyve bárkit is?
„Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása.”
hahaha
Kónya Endre azért írogathat könyveket ahelyett, hogy a műanyag lakat rohadna rá a mocskos tetteiért, MERT TI! ORBÁNNAL AZ ÉLEN, ELNÖKI KEGYELEMMEL KIENGEDTÉTEK A BÖRTÖNBŐL!