Hosszú évek óta az Ausztriába ingázó magyarok Mekkája Sopron, a városba költöző tömegek azonban nemcsak a lakosság számának emelkedését hozták, hanem a zsúfoltságot, a csillagászati lakás- és albérletárakat, az építkezési lázat, a közlekedési dugókat, a parkolási nehézségeket és mindazokat a problémákat, amelyek egy gyorsan növekvő település velejárói. De lassan a nyugati határrészre ki lehetne tenni a megtelt táblát: rengetegen költöznek – és ingáznak Mosómagyaróvár, Szombathely környékéről is…

Tény, hogy egyre több magyar ingázik napi vagy heti rendszerességgel Ausztriába. Pontos adatok ugyan nincsenek, de egyes tanulmányok szerint naponta már 50–60 ezren járnak át Ausztria és Magyarország között, többségük Sopron környékéről – közölte a HelloVidékkel Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. Sokan az ország keleti feléből indulnak, aztán gyakran Sopronban vagy környékén keresnek bázist – innen könnyebb az ingázás, szabadnapokon pedig hazautaznak.

Közülük egy Tibi, aki Sopronban bérel lakást, míg családja egy Miskolc környéki faluban él. Ő maga Burgenlandban dolgozik egy építési vállalkozónál. Mint meséli, Sopronba szinte csak aludni jár, amint teheti, hazautazik. Párja szintén miskolci. „Elszabadultak az albérletárak is, lakást venni szinte horror, de még mindig olcsóbb így, utazási költségekkel együtt, mintha Ausztriában bérelnék” – mondja, hozzátéve, hogy már öt éve így él így, de gyűjtöget, aztán idővel, ha összegyűlik annyi, valami kis vállalkozásba kezdene.

A helyiek közül sokan egyre nehezebben viselik az ingázók tömegét

„Megváltozott Sopron” – panaszkodnak, és gyakran gyanakvással tekintenek a külföldi munkavállalókra. A soproniak szerint a tömeges jelenlét mára élhetetlenné tette a várost:

Minden szabad sufnit, garázst, szuterént kiadnak, elszabadultak az árak, rengeteg az autó, a gyerekek már nem tudnak biztonságban biciklizni. Sopronban sokszorosan több ember él már, mint ahányra a várost tervezték, eltűnt a régi, polgári város jellege

– panaszolta Mária is, aki tősgyökeres soproniként nehezen viseli ezeket a változásokat.

Úgy látja, hogy a „keleti országrészből jöttek” nem igazán részesei a közösségnek: csak aludni járnak a városba, hétvégente pedig hazautaznak a családhoz az ország másik felébe.

Mária szerint a beköltözők egy része – főként az építőiparban dolgozók, többnyire kelet-magyarországi fiatalok – olyan szokásokat hoztak, amelyek korábban nem voltak jellemzőek. Az utcákon, parkolókban isznak, zajonganak. A helyzet mégis kicsit ellentmondásos, hiszen Mária maga is évtizedek óta a határhoz közel, de kint Ausztriában, a szállodaiparban dolgozik: „Ez már-már természetes, a környezetemben szinte mindenki kint próbál boldogulni, de én hazajárok, itt él a családom, itt vannak a barátaim, ismerem a várost, eljárok helyekre