S megpillantottam az óriás zsidó csillagot,
mely a kálváriánktól nem messze,
mindig ugyanazon az útvonalon nyomasztott.RÁBA JUDIT
Tárlat zárlata
(Senkiföldje)
Hirtelen a megérzés erősen
verni kezdett a torkomban,
s megpillantottam az óriás zsidó csillagot,
mely a kálváriánktól nem messze,
mindig ugyanazon az útvonalon nyomasztott.
Uram Jézusom, bensőm csordultig aggasztott,
a képzőművészet rosszabb volt,
mint a patológián lenni,
ez a kérdés felkavaróan borzasztott.
Sínek.
Ott le vannak zárva már a sínek.
Csak a mindennapi csókos-szeretlek-
féltelek-mennünk kell-útvonal…
a hosszú temető mellett a villamos,
míg mindig haladt… halad…
S csak a te meleg szívednek
és imádkozó lelkemnek a forrása maradt.
Mindig vigyázni.
Mindenre. Egymásra is.
Mert ott azt sepertem, ami kint volt,
bent, s kint neked, bent, az utcán
egy lavorban mosakodtam, ültem.
Közel a 40-hez. A mínusz 40 fokban is.
Mert azt mondtad: vedd úgy, háború van.
Veled egy szelet kenyeren is megosztozom,
ahol szeretet van.
S ott virágzott a téren az alvilági forradalom.
Elbújva, szorgalmasak voltunk, s jött ránk,
a túlélés mennyezet.
Azt hitted miattam van az átok.
Aztán minket átkoztak.
Haljunk, mert nem figyelünk rátok.
Trópusi hőségben nem láttunk.
Úgy kísértél a vonatra.
S mit sem tudva,
féltve-őrzőn kapaszkodtam erős,
időtépett karodba,
néztem szemeidbe, mint mosolyodba.
Várva várni azt, akit el sem engedtél,
s hazudva máshoz,
a hatalom miatt mentél, nem magadtól,
mert előbb halni akartak hagyni,
hogy élesszelek, s nem értem oda,
mert elaludtál,
MIÉRT TETTED EZT?
Nem.
Hibáztam.
Szóltak, s nem téptem szét a rácsot előző nap!
A vétkesed is vagyok, mint temetőd,
melyet az se váltott meg,
aki a hamvaidnál az ügyvédjével ült,
nehogy szembe köpjem,
s elrohanjak poroddal mindenki szeme láttára…
Hibáztam.
Bicska nyílik azóta minden tél zúzmarába.
Egy válasz
https://www.facebook.com/photo?fbid=25433275696259889&set=a.455885101092294