Rálőttek az amerikai Bayer Zsoltra

585441df 4924 426d 88cc 6792d8a5a97e.jpg

képernyőkép 2025 09 11 112716

Egymás után reagálnak a fideszes politikusok Charlie Kirk halálhírére – az amerikai trumpista influenszert szerdán, egy utah-i egyetemi rendezvényen lőtték le.

„Egy fiatal, harminckét éves édesapa, aki politikai nézetei miatt vált erőszak áldozatává, egy nyílt rendezvényen lőtték le nagy tömeg előtt. Donald Trump tavalyi győzelmét neki is köszönheti, hisz bátran kiállt bárkivel vitázni, az igazáért, a patrióta értékekért. Gondolatban most családja mellett állunk, osztozunk gyászukban” – írja Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra. A budapesti Fidesz elnöke szerint „ez a szörnyűség arra figyelmeztet bennünket, hogy nem feledkezhetünk meg arról: bár eltérő politikai nézeteket vallunk, mindannyian ugyanannak a nemzetnek a tagjai vagyunk”.

Kocsis Máté csütörtöki Facebook-posztjában azt írta, „már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak” – a Fidesz frakcióvezetője szerint Kirköt a véleménye miatt lőtték le, és bárki célpont lehet, „aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”. Kocsis bejegyzésében a „forrófejű” Magyar Pétert is felhozta, mondván, jobb lenne, ha felhagyna a „lincshangulat szításával és az erőszak bármely formájának legitimálásával”.

Hasonló elemek jelennek meg Takács Péter egészségügyi államtitkár csütörtöki posztjában is. „Ide vezetett a liberális propaganda hosszú évek óta zajló kitartó munkája, amely nácizza, dehumanizálja (patkány, fidnyák stb.) és démonizálja a konzervatív értékeket vallókat. És most ne jöjjenek azzal, hogy »mindkét oldal felelős a közbeszéd állapotáért«! Valahogy véletlenül mindig a baloldalon sikerül felhergelni egy féleszűt, aki végül meghúzza a ravaszt…”

Kirk halálhírére Hollik István is reagált, ő többek között arról írt: „Charlie Kirk keresztény ember volt, aki hitt a párbeszédben és az érvek erejében is. Mindig a szólásszabadság mellett állt és szerette a hazáját. Van aki ezt nem tudta elviselni és lelőtte. Neki egy édesapa élete sem drága”.

Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője szerint a történtek is azt bizonyítják, hogy „nincs következmények nélküli hergelés és gyűlöletkeltés”, vagyis nem lehet következmények nélkül politikusok kivégzésével poénkodni a színpadon vagy politikai alapon „véglényezni, patkányozni”.

Charlie Kirk szeptember 10-én dél körül az „American Comeback Tour” nevű eseményen vett részt a Utah Valley Egyetem kampuszán. Ülve mondott beszédet, ekkor lőttek rá. Kirk a fején-nyakán sérült meg életveszélyesen: a biztonsági emberek elvitték a helyszínről, kórházba került, de nem élte túl a támadást. Azt, hogy ki lőtt rá, egyelőre nem lehet tudni, jelenleg folyik a gyilkos utáni hajtóvadászat.

8 Responses

    1. Live by the sword die by the sword
      Gyűlöletet terjesztett gyűlöletet aratott. Szerinte megért pár halottat az hogy fegyvere lehessen az embereknek.
      Well this aged poorly.
      Barmok tudtok amerikaiul? 😀
      https://www.youtube.com/watch?v=rVc9l6pjxtI

    2. Most már elárulhatom, hogy „mi” voltunk, innen az északhirnök kommentfaláról. Gondolhattam volna, hogy te egyből rá fogsz jönni…

      4
      1
      1. Szellemes provokálás,de nem dőlök be.Mindenki tudja (ha nem szellemi és egyéb fogyatékkal élő) mi és ki áll a gyilkosság hátterében.És bizony a kommentfal téglái is, attól függetlenül,hogy nem ti húztátok meg személyesen a ravaszt.Annál sunyibbak és gyávábbak vagytok, a piszkos munkát másokkal végeztetitek el.

        1. Ő maga húzta meg a ravaszt!
          Ő az ottani bájer zsolt!
          Te meg az itteni szellemi fogyatékos sátánfajzat!
          E az állat pár éve kifejtette, hogy évente egy-két lelőtt ember nem nagy ár az amerikai fegyverviselésért! Normális szerinted?
          Aztán meg hogy a gyerekeknek nyilvános kivégzéseket kéne nézniük…Normális szerinted?
          Azt is mondta, hogy ha a 10 éves lányát megerőszakolják, akkor arra kényszeríti, hogy kihordja a babát időre. Normális szerinted?
          Talán nem ártott volna gondolkodnia, hogy milyen hülyeségeket hord össze.
          Uszított, rábaszott. hahaha
          Ahogy kokós tompika mondaná, „Ennyi!”

        2. ne dőlj be fogyatékos, ne dőlj be. szerencsére ott van neked a mandíner meg a prostisrácok aztán meg georg spöttle az ufókkal
          laposföld, kemtrél megvan?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű