A diósgyőri pálos kolostorról – Trajter Éva diplomaterve
A miskolci Árpád út 90. szám alatt rejtőző, egykor pálos kolostorként működő épületegyüttes hosszú ideig feledésbe merült, azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új központjaként új rendeltetést kaphat. Trajter Éva diplomatervének célja, hogy a múlt építészeti lenyomatait – a kolostor udvarrendszerét, a romokat és a kerengőt – kortárs megoldásokkal kiegészítve állítsa helyre, miközben méltó helyet biztosít irodáknak, közösségi és oktatási funkcióknak.
Hol?
Szülővárosomban, Miskolcon járunk, az Árpád út 90. szám alatt. Mielőtt felvettem a kapcsolatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, teljesen elkerülte a figyelmemet ez a hely. Mivel napi teendőim rend szerint a város másik végébe szólítottak, még annyit se tudtam róla, amit az ezen a környéken élők. Beszélgetések alapján egy rozsdás kerítés mögött rejtőző kúriaként van jelen mentális térképükön, vagy a mellette álló hajléktalan szálló szomszédjaként ismerik. Az idősebb generáció ásatásokra is emlékszik a helyszínen, és igen, valahol ezen a vonalon kell elindulnunk.

Egy válasz
Nem feledésbe merült,hanem szándékosan …