Miskolc. Szopkó: Jön a csőd?

A pénzügyi bizottság elnökeként, a rendelkezésemre álló információk alapján én is kockázatosnak értékelem a város költségvetési gazdálkodását.

Szopkó Tibor az államkincstár vizsgálata azt jelzi, nagy eséllyel nincsenek rendben a város pénzügyei. A pénzügyi bizottság elnöke reméli, ez nem egy közeli csőd előzetes jelzése, emiatt hivatalosan, írásban is érdeklődött a polgármesternél.

Idén volt már itt egy hatmilliárdos kormányzati elvonás a város költségvetéséből, ezen kívül Miskolc 2025-ben egymilliárdos hitelt is felvett. Szopkó Tiborék úgy számolnak, hogy 11 milliárdos lyuk volt a város költségvetésében, amikor azt elfogadták. De úgy tűnik, az állami szerveknek is feltűnt, hogy valami nagyon nincs rendben. A vizsgálatokról  már hétfőn beszámoltunk, ám azóta sem állt meg az élet. A képviselő bejegyzése.

“Veszélyben Miskolc költségvetése? A Népszava információi szerint az államkincstár vizsgálatot indított öt nagyváros, köztük Miskolc gazdálkodására irányulóan. Ez arra utal, hogy a pénzügyek nincsenek rendben a városban, hiszen kockázatelemzéssel választották ki az érintett településeket – azaz kockázatosnak értékelték a miskolci önkormányzat gazdálkodását.

Az előző években minden lehetséges fórumon felszólaltam az önkormányzatokat, különösen a Miskolcot sújtó kormányzati elvonások és a városok pénzügyi forrásait szűkítő intézkedések ellen. Az ezévi költségvetés vitájában pedig a megvalósíthatatlan tervek ellen szólaltam fel. Azt tanácsoltam a polgármesternek, jobban előkészített és reálisabb költségvetést terjesszen elő, mert ezt így biztosan nem lehet végrehajtani és finanszírozni. Az akkori becsléseink szerint mintegy 11 milliárd hiányzik a 2025-ös gazdálkodásból.”

“Azóta látjuk, a 6 milliárd elvonás mellett bő 1 milliárd hitel felvételéhez járult hozzá a kormány, ezzel a helyzet már végképp tarthatatlannak tűnik. Talán ezt észlelhette az államkincstár is? A pénzügyi bizottság elnökeként, a rendelkezésemre álló információk alapján én is kockázatosnak értékelem a város költségvetési gazdálkodását. Éppen ezért két hete egy hivatalos levélben a polgármesterhez fordultam, hogy kiderüljön, várható-e adósságrendezési eljárás Miskolcon. Egyszerűbben fogalmazva, csőd.

Kíváncsian várom a választ és remélem, a kormány befejezi végre az önkormányzatok kivéreztetését, Miskolcnak pedig minden egyes forintot visszaad abból, amit idén elvitt innen!” – fogalmazott Szopkó Tibor a közösségi médiában. Források:
https://nepszava.hu/3292695_magyar-allamkincstar…
https://minap.hu/…/varos-koltsegveteserol-dontottek…

7 Responses

  1. A pizzabizottság elnökeként a szagokról ítélve kijelenthetem, hogy odaégett a pizza.
    Más ?

    3
    4
  2. Há,há,hát biztosan Toca rontotta el már 2017-ben, mikor lehívtátok Atkárit, aki a szemetek közé vágta a 2010-es városátadást.

    1
    1
  3. Károgjál még pizzás!

    Mesélj már valamit az általad indított projektekről.

    2
    2
  4. Állítólag újra összeáll ma a virágóránál a fidesz Nagyterpesz-Digitális Polgár köre (Holló-Bajusz-Napisós) és bejelenti a városcsődöt…

  5. Nem csodálom,hogy csőd lesz !
    Kriza idején Csiba Gábor, Czinkné már beindították a leminuszolást .
    Most például a hétvégi Szirmai bulin miért a Czinkné Sztán Anikó üzlettársa Sipos Fecácska a Generátor együttes zenélt jó pénzért 20.00-12-ig?
    Mennyibe fájt ez az önkormányzatnak ? Czinkné aki felkapasxvoltak a cégei //ezeket nyomon követjük jövőre,,//MIÉRT engedi ezt Tóth -Szántai József ?? Ilyen embert ,hogy lehetett indítani mint Czinkné ?!
    Kijelentkezik a Sex férjét a cége ügyvezetőjévé.
    Leiratja magáról ezeket a cégeket.
    De nyomuk van,követjük! Egészen a Baxi Frigyes korszakától mindent. Eltüntetni nem lehet. Takaríthatja Szirmát Martinkertvárost a Városgazda munkazársaival ! A txenbe . Hogy lehet megengedni ilyen dolgokat egy polgarmesternek ,hogy ilyen ember Czinkné Sztán Anikó induljon kéoviselőnek??? Ilyen múlttal ?

  6. Ez igaz.
    Felháborító, tartozas ,végrehajtas a cégei ellen anno és engedték indulni!
    Ez ,hogy lehet ?
    Ezeket az embereket mind a státuszukból elkell távolítani!
    Van a fidrsznek induló fiatal olyan embere aki nem ilyen múlttal rendelkezik mint Xnkxé .

  7. Amíg ilyen emberek vannak pozícióban addig Miskolc csődben lesz. Hozzáértő szakemberek kellenének Miskolcnak.!
    Nem rádiós Tóth Szántai József ,biztosítási ügynök Matistyák Éva ,vagy bolti eladó mint Czinkné kezdte anno a játékbolba , pelenkaforgalmazástól gyógynövényüzletig ,de még igazán azt se tudta üzemeltetnixte mind mind.
    Akkor egy város turisztikai fejlesztését amit próbált már 15 éve ,és becsxtudná fejleszteni? Erre miért nem jönnek rá ?Vagy azt Tóth Szántaiék miért nem veszik észre ,hogy a város MISKOLC TELE VAN FEKETE KISSEBSÉGGEL ÉS VESZÉLYESEK ! Minek kell ehhez történnie? Ezért kell Miskolcnak változtatás,megmutatták 1 év alatt,hogy semmit se tudnak felmutatni vsak nagyobb adóságba viszik be Miskolcot.
    Veres Pal legalább stagnált nem koltott nem volt miből .
    Ezektől BÁRKI JOBB !
    Miskolctól különb Eger,Szerencs,Nyíregyháza,…
    Miskolc egy fertő és ezek ellen semmit nem tesz a városvezetés!
    Centrumnál gány, kosz tele velük a város,villamos.
    Félni lehet tőlük. Végig a villanytendőrnél is este 7-kor csak sötétbőrű embert látni.
    Toth Szantai ,Matistyák vagy Csobor soroljuk őket ,miért nem tesznek ellenük???

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű