Pedig mindent bevetettek, az utolsó pillanatig fenyegettek, börtönnel a szervezőket, pénzbírsággal a felvonulókat, kamerákat helyeztek ki, a rendőrség háromszor tiltotta be a rendezvényt, s mindez hiába. Orbánnal eddig nem történt meg, hogy ilyen nyíltan felsült volna. Ilyen egyértelműen kiderült volna, hogy kiszaladt a kezéből a teljhatalom. Márpedig az ő varázsa, hívei és ellenfelei előtt is, azt erejében áll.

Pedig pontosan tudta, amikor évértékelő beszédében belengette ezt a lehetőséget, hogy jogállami keretek között nem tiltható be a Pride. Nehéz lesz a hithű Fidesz szavazóknak elmagyarázni, miért is történhetett meg ez a skandalum.

A Magyar Nemzet és az Origo szinte szó szerint azonos tudósításában nem is tudta feloldani azt az ellentmondást, hogyan is lehetett megrendezni egy olyan eseményt, amely a kormányzati narratíva szerint veszélyezteti a gyerekeket, és amiről a miniszterelnök kimondta, hogy nem lesz. Inkább nem is nagyon beszél erről az aspektusról, mintha a tiltás inkább afféle udvarias ajánlás lett volna, semmi több. Láthatóan még nem született meg a propaganda narratívája arról, ki a hibás mindezért. Nehezíti a dolgukat az is, hogy

méltóságteljes, extermitásoktól mentes Pride-ból nem nagyon tudtak megbotránkoztató jeleneteket kiemelni.

A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban. Nem volt Orbán, takarodj, nem volt semmilyen negatív, kirekesztő, politikai jelző. Optimista, jókedvű, és bátor tömeg volt, amely azt mondja, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni.

Nem pártok hívták az utcára a tömeget – bár DK igyekezett nyerészkedni rajta –, hanem maguktól, a maguk kockázatára jöttek az emberek. Tudták, hogy nem a melegekről van szó, hanem arról, hogy ha kormány megtilt egy 30 éve minden évben megtartott, törvénytisztelő felvonulást, és ezt lenyeli a társadalom, akkor valójában lemond a demokráciáról, és egy olyan úton indul el, amelyiknek a vége Oroszország.

A rendszerváltás óta nem lehetett látni ilyen fegyelmezett tömeget, nem hiányoztak a rendőrsorfalak, a biztonsági szolgálatok emberei, a kordonok, menekülő utak, miegyebek. Szinte magától indult el a tömeg három órakor, Karácsonyék szaladtak a menetben, hogy az élre állhassanak. Voltak ugyan beszédek, műsor, de a lényeg az volt, hogy a nehezített terepen végigvonultak az emberek.

Egészen különleges volt a rendőrség viselkedése. Meg sem próbálták akadályozni a Városháza térre igyekvő embereket.

A rendőrség semmit nem tett, hogy megakadályozza, vagy akárcsak megnehezítse a tömeg mozgását. Lekordonozhatta volna a Városháza környékét, lezárhatta volna az Astoriánál a tömeg útját, ha még néhány mellékutcát is lezár, a tömeg megállt volna, visszafordulni lett volna kénytelen, megzavarodik.

De legkésőbb a Szabadság hídnál megfoghatta volna a menetet az ellentüntetőkre hivatkozva. Nem tette, sőt, az Astoriánál a Múzeum körutat zárta le, ezzel az Erzsébet hídra terelte  a felvonulókat.

Mintha számított volna rá, hiszen a Kossuth Lajos út mellékutcáiban hamarosan ott álltak a rendőrségi járművek. A rendőrség belátta, hogy, ha a tömeget megállítja, az súlyos, és előre meg nem jósolható következményekkel jár. Olyan tömeg zsúfolódott össze a Városház téren, Károly körúton, hogy a legkisebb pánik is életveszélyes helyzeteket teremtett volna, ahogy a mellékutcákon át a városba szétspiccelő százezernyi ember is beláthatatlan eseményeket hozott volna. Szakszerűen kezelte a Mi Hazánk ellentüntetőit is, akik saját csapdájukba estek a Szabadság híd lezárásával.

Karácsony Gergelyt ezúttal nem hagyta cserben politikai érzéke, és Vitézy Dávidnak sem sikerült ellopni a show-t. Karácsony tudta, ha szervezőként beszáll a főváros, az nemcsak jogilag támasztja meg a Pride-ot, hanem annak szervezőiről is leveszi azt a nyomást, hogy tiltott rendezvény szervezéséért elítélhetőek legyenek. Márpedig Orbánék valószínűleg ebben bíztak, hogy a civilek, amikor börtönbüntetéssel fenyegetik meg őket, majd visszakoznak, és valóban elmarad a Pride.

Karácsony tekintélyt szerzett azzal, hogy egy fontos, szimbolikus ügyben győzött a kormány felett, méghozzá egyedül. Ezt a politikai tőkét valószínűleg fel tudja használni – ha máshol nem – a közgyűlési csatározásokban.

Magyar Péternek sikerült ebből a fideszes kelepcéből is épp bőrrel kijutnia, nem kellett nyilvánosan szivárványos zászlót lobogtatnia, mégsem veszítette el liberális híveit sem.

A Mi Hazánknak felemásra sikerült az ellentüntetése, hiszen szinte láthatatlan maradt, bár bizonyára a fideszes kemény mag tetszését elnyerték azzal, hogy felléptek a Pride ellen, miközben a kormány gyengének bizonyult.

Egyetlen vesztese van a szombati napnak, Orbán Viktor. Igaz közvetlenül nem tudja kihasználni egyik politikai erő sem a hibáját, még a Mi Hazánk sem, de hozzájárulhat  hívei körében is az elvarázstalanodásához.