Vén, hiú, svindler, komisz, komédiás, kérges lelkű, irigy irodalmi kalandornak titulálta Egy fölösleges ember című befejezetlen korrajzában Hatvany Lajos író, kritikus 1917-ben az akkor már több mint 30 éve elhunyt Kertbeny Károlyt (ejtsd: Kertbeni). Mindezt szeretetből: a dilettáns íróként, közepes műfordítóként elkönyvelt Kertbeny bohém életvitelével Budapest egyik színfoltja volt. Nem csak a fővárosban: az 1824-ben Bécsben született Karl-Maria Benkert volt könyvkereskedő és katona, egész életében utazgatott, Európa-szerte újságlevelezőként, szerkesztőként, kulturális egyesületek tagjaként tűnt fel; a nagyobb városokban tetemes adósságokat hagyott maga után, sőt Bécsben és Brüsszelben az adósok börtönét is megjárta.
Megélhetési gondjai miatt 1854-ben felajánlotta szolgálatait az osztrák titkosrendőrségnek, azzal áltatva magát, hogy majd annak vezetőit felhasználhatja a saját céljaira – olvasható Deák Ágnes történész Két pályakép a rendőrbesúgók világából című, 1998-as tanulmányában. Elképzelése azonban hiú ábrándnak bizonyult, feljebbvalói átláttak a szitán és menesztették a kókler ügynököt.
Az irodalom szerelmese igazi hazafi volt: magyar szülők gyermeke volt, és történelmi időkben, 1848 februárjában, a haza iránti lelkesültségből magyarosított Kertbenyre. E nemes okból népszerűsítette a magyar irodalmat, jó barátja, Petőfi Sándor mellett Arany János, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály műveit fordította németre és angolra. „A haza szolgálatában élte életét, még akkor is, mikor nem volt a hazában” – búcsúztatta a Vasárnapi Újság az 1882-ben 58 éves korában elhunyt patriótát.
3 Responses
Basszus! Deherolizálod a patrióta szavunkat? Miközben a sötét orbáni diktatúrában:
„E tárgyban kedvenc példám Czére Gyöngyvér, aki esztendeje A férfiak elárulása? című opuszával örvendeztette meg a leszbikus nők nemi gyakorlata iránt érdeklődő olvasóit, most pedig Vallomások szexuális fűszerekről és perverziókról című kötetével. Mindkét tomusza alkalmával azt a látszatot kívánja kelteni a szerzőnő, hogy nem saját tapasztalatára, avagy képzeletére hagyatkozik, amikor a szokatlan „szerelmi” gyakorlatokat leírja, hanem a szereplők maguk mesélték el neki. Ezzel a „kerettel” magára veszi az előszóban is vállalt és hangsúlyozott objektivitás köntösét, amit azzal is dekorál, hogy kijelenti: őszinte, emberi tragédiákat nyíltan föltáró vállalkozás az övé. „Nem tekintettem el a legintimebb vallomások naturalista részletezésétől sem, mert meggyőződéssel vallom, hogy mindent ki lehet mondani, ami emberi, ami két embernek – vagy akár több embernek egyszerre – örömöt, izgalmat szerez.” Sajnos, a magát tanárnőnek valló szerző csak azt nem tudja, hogy a világirodalom java éppen arról szól, sőt kifejezetten azért született, mert csak azt nem lehet kimondani, ami emberi. Megérzékíteni, megsejtetni lehet, kimondani nem tudjuk. Nincs rá szavunk. De ha ettől eltekintünk is, még ott a kérdés, miként emberiesíti dokumentarista szerzőnk a többnyire trágár kifejezésekkel elmondott szexuális orgiákat? Idézem: „Nemcsak forrón lucskos volt a kis puncija, hanem lappangó meleg források kigőzölgését is éreztem rajta, tudod, olyan illat volt ez, amelyet az ember akkor érez, amikor egy kénes vizű tó partjához közeledik, de a fűben, a tó partjának közelében is locsog már a bódító illatú víz, fel-feltör váratlan búvópatakként, mint az anyaföld mohó ejakulációja.” Ha az agg mesélő nem Bükkszék környéki nyugdíjas, vagy nem záptojás-dezodort használ, akkor azt kell hinnem, hogy a szagokról alkotott közhiedelem is megdőlt. Az már egyéni gusztus dolga, hogy a vallomástévőt ez hozza nemi izgalomba, mindenesetre Cili (e kénköves buzgárral rendelkező „kis boszorkány”) illata végig az elbeszélés fölött leng.”
Az az igazság, hogy a perverzek, köztük írók és költők is kísértik az embereket, vagyis nagyon jól ismerték régebben is őket. Nem szabad olvasni a könyveiket, mert elég ha gondolatban megfogan valami tisztátalan, s már fészket rak a tisztességes ember fejében. Minél többet olvas, vagy lát ilyeneket, annál jobban el fogja fogadni, a végén elveszítheti az emberi tartását, méltóságát.
Ugyanis ők lyukként voltak kitermelve ember gyalázással, amit érzékenyítésnek neveztek el a nagypán utcájával Borsod megyének Iker torony népével együtt.