A magyar állami hadiipari szereplőket tömörítő N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. előzetes megállapodást írt alá a 4iG-csoport egyik cégével, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.-vel, közölte a magáncég és a nemzetgazdasági tárca közös közleményben.

A tőzsdén jegyzett Jászai-érdekeltségű cég és a nemzetgazdasági tárca szerdai közös közleményének legfontosabb állítása, hogy a március elején a miniszterelnök lányával, Orbán Sárával közösen magánrepülőző Jászai vállalata tulajdonrészt szerez a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó állami holding kilenc nemzetközi vegyesvállalataiban.
A közlemény további főbb állításai:
- a kétlépéses tranzakció során az állami, NGM által felügyelt N7 Holding egy új céget alapít N7 Defence Zrt. néven, majd a szükséges tulajdonosi és banki hozzájárulásokat követően apport formájában a társaságra ruházza a tranzakcióban érintett védelmi ipari leányvállalataiban lévő tulajdonrészét;
- az ügylet második lépésében a 4iG SDT adásvétel útján 75 százalék + 1 szavazat arányú többségi tulajdont szerez az N7 Defence Zrt.-ben, míg az N7 Holding megtartja a fennmaradó, 25 százalék -1 szavazat részesedését.
Az NGM közleménye szerint a tranzakció becsült értéke 74,5-82,8 milliárd forint a kritikus infrastruktúra nélkül: az ingatlanok, gyárak, üzemek ugyanis állami tulajdonban maradnak. Ezek használatáért a 4iG SDT tulajdonába kerülő N7 Defence Zrt. portfólió vállalatai bérleti díjat fizetnek.
A közlemény felsorolja, hogy melyik kilenc nagy jelentőségű hadiipari gyártócég kerül túlnyomórészt magántulajdonba, a NER által felhizlalt techcég kezébe. Ezekről van szó:
- az Aeroplex Kft. repülőgép-javító vállalat,
- a gyulai Airbus Helicopters Hungary Kft. helikopter komponensgyártó vegyesvállalat (Airbus 70%, N7 Holding 30% tulajdon),
- a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. várpalotai lőszergyára (Rheinmetall 51%, N7 Holding 49% közvetett tulajdon),
- a Rheinmetall Hungary Zrt., amely a Lynx KF41 gyalogsági harcjárművek fejlesztését és gyártását végzi (Rheinmetall 51%, N7 Holding 49% közvetett tulajdon),
- az aknavető és lőszergyártással foglalkozó Hirtenberger Kft. és leányvállalatai,
- a speciális felületkezeléssel foglalkozó SATYPS PSP Hungary Zrt.,
- az RGW 110 típusú vállról indítható páncéltörő gránátvetők csöveinek gyártását, valamint komplex fegyverrendszerek fejlesztése és gyártását végző Dynamics Nobel Defence Zrt.,
- a Kiskunfélegyházán működő, kézilőfegyver és hadiipari alkatrészek gyártásával foglalkozó Arzenál Fegyvergyár Zrt.,
- valamint a Colt CZ Hungary Zrt.-t, amely szintén kézifegyverek, például a CZ BREN 2 gépkarabélyok gyártását végzi (Colt CZ Group 51%, N7 Holding 49% tulajdon).

5 Responses
Pazmeg! Hát miért nem az Ursula-Manfred-Platós Petya mondta meg, hogy kinek a kezébe kerüljön, ki vigye ki a profitot?
de nem is te te nyomorult szolga!
te mint fullidióta cigányspermaszopó állampolgár neked van a legkevesebb beleszólásod!
ha ruszki drogkereskedő vagy arab sejk lennél amúgy tömeggylkos, vagy román pedofil pap aki a vadászházakba szállítja a fincsi gyerekpopsikat, a hájas narancsdisznóknak vagy esetleg a retkes c család valamelyik fogyatékos zabigyereke akkor bezzeg …
elég frusztrált vagy a miskolci 16:2 meccseredmény után. 😁😂🤣
most olvasom a kiskegyedben, hogy Gyurcsány szerelmes, s Klára pudergésa ezért adta be válópert. Csak nem a Földiné?
Bob úrfi, hej, legény a talpán,
A karja kõ, a csókja méz
Minden leány utána fordul,
És rabja mind, akire néz
De néki más lány csókja nem kell,
Egy csókra gondol este, reggel
Mely lángra gyújt és üdvözít
Mely lángra gyújt és üdvözít…”
Ez csak a véletlenek térben és időben történő különös egybeesésének köszönhető, amire – ugye – eddig soha, de soha nem volt még példa . . .
Hízik a májam, hogy b@ssza a csőrötöket.
Hogy is mondta a mindenhol voltam már Csintalan elvtárs?
Idézem:
„Sz@rt sem ér a harag, hatalom nélkül”