Hittanórák után molesztálhatott egy pap két kislányt Polgáron

Az 59 éves férfit azzal vádolják, hogy két kislányt fogdosott. Az ügyészség 8 év fegyházat kért rá a bíróságtól.

Hittanórák után molesztálhatott két kislányt egy katolikus pap Polgáron – számolt be az RTL Híradó. A büntetőper hétfőn kezdődött a Debreceni Törvényszéken.

A férfi hittant tanított a polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. A vád szerint többször előfordult tavaly májusban, hogy két kislányt nem engedett ki a tanteremből, és egyiküket egy alkalommal, míg a másikat többször is fogdosta, ugyanezt a lányt egyszer a hajánál fogva húzta vissza a terembe. A gyerek ezután mondott el mindent otthon, az édesanyja pedig feljelentést tett.

A pap 2011 óta szolgált a polgári plébánián, az illetékes egyházmegye azt közölte a híradóval, hogy a rendőrség értesítette őket a történtekről, ezután azonnal felmentették a férfit a szolgálat alól. Az iskolából is elküldték.

A férfi három hónapig letartóztatásban volt, azóta bűnügyi felügyelet alatt van. A pap az RTL szerint azt mondta, ártatlan, nem ismeri be a vádakat.

Az 59 éves férfit szexuális erőszakkal vádolják, az ügyészség 8 év fegyházbüntetést kért rá, azzal a kitétellel, hogy feltételesen se szabadulhasson.

3 Responses

  1. De a pride be van tiltva. Ezek a beteg állatok pedig élvezik a kormány támogatását, védelmét és valamennyi kedvezményét.

    Én ilyenkor azt nem értem, hogy nem keresik meg az áldozatok szülei az ilyeneket, hogy fogorvosost játszanak?

  2. Ezeket termelték ki szándékosan születésem óta zenei alsó üzenetként a lopott dallamosok Zorán remegő hangja kezdetével, az én megtámadásommal, amit ismételtek folyamatosan. 2001-ben voltam Szombathelyen segítséget kérni, vittem magammal az illusztrációkat a feketemágiájáról az országnak, az állapotomról, hogy így nézek ki, mivel mindegyik szerepét végrehajtották. Tóth doktornőhöz mentem ajánlásra, aki nekem állt, hogy volt-e szexuálisi visszaélés a családban, mikor mondtam,hogy nem volt, azt felelte, dehogynem! Majd K. Gabriellát és az ANTSZ-t bízták meg az egészségügyi visszaélés kivizsgálásával. K. Gabriella ideg főorvos azt kérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha engem is az apám megerőszakolt volna, mint azokat a lányokat, akik hozzá járnak. Kollektív gyalázást hajtott végre az egész világ, gyalázva éjjel-nappal a kurváik helyett, Istálló-Vénuszos bűnelhordozásként. Behivatta Tóth doktornő a kisebbik lányomat és azt mondta neki,hogy én skizopren vagyok, bár még alig tudtam valamit, úgyhogy a gyerekeim szerint képzelek mindent, ami történt mai napig és nem mondtam nekik semmit, mert mindenkit megöltek, aki szeretett engem, vagy összezúzták. Őket is tönkre tették, megtámadták betegségekkel is. K. Gabrielláék kérték a kizáró gondnokság alá helyezésemet, miközben közölte velem, hogy a kivégzőimnél már neve is van K. Gabriella lideg főorvosnőnek tudva arról, hogy mi történik velem. Ez már nagyon régen volt, azóta is vígan élnek és rendelnek a kórházakban, míg a média szereplői ünnepeltek.

    1. Szombathelyről visszafelé a vonatvezető bemondta a hangosbemondóban, hogy Ízisz és öccse vonat, már az öcsémmel együtt áldoztak, mert szeretett engem. Hogy függ össze a Kelet Ízisz-Jézus elméletével a nemi gyalázása az egészségügynek, azokkal együtt, akiknél neve van a játékosoknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű