„És amikor kéretlen összetalálkozik a betegséggel az út végén könyörtelenül ott áll a Halál. De rövid percig se higgyétek, hogy az győzött. Ha a szoba-konyhából érkezett fenegyerek leírta magáról, egy versében, hogy „májrák feltéttel”, akkor bizony megtorpan a hitvány kaszás, fejét vakarja, tanácstalan. Talán mégsem jó helyen járok- tétovázik.
Hogy elvitte vékony testét? Na és?
Aki le merte írni, hogy „májrák feltéttel”, az csibészesen nézett a Végzet szemébe, az peckesen ült Kháron ladikján, hegyeset köpött a Styx folyó vizébe, rágyújtott és a csikket flegmán a csónak aljába taposta.
Felette nincs hatalma a sötét erőknek, mert itt van bennünk, kitörölhetetlenül. A mi barátunk. Tildy…”
Kolozsy Zoltán írja ezt Furmann Imréről.
Imrére emlékezünk május 26-án 16.30-tól Nyékládházán a róla elnevezett Művelődési Házban, halálának 15. évfordulóján. Bemutatjuk a róla szóló könyvet: „Furmann Imre – Emlélezések, naplórészletek, III/III-as akták”. A könyv a Bíbor Kiadónál jelent meg. Ki volt Furmann Imre? A rendszerváltás egyik meghatározó személyisége. A Magyar Demokrata Fórum szervezője, általános alelnöke. Költó és író. Jogász. Az ország első kisebbségi jogvédő irodájának: a NEKI-nek a megszervezője és első vezetője. Az Egyenlő Bánásmód hatóság elnökhelyettese. Nekem a férjem. Egyetemista korunkban házasodtunk össze, és haláláig, 35 éven át egymás társai voltunk. Talán annak örült a legjobban, hogy Dávid édesapja volt. Sokaknak a nyéki srác, a pécsi haver, az avasdéli szomszéd. A könyvben gyerekkori barátja, Kolozsy Zoltán urológus főorvos így emlékszik rá:
„Az én Furman Imrémet Tildynek hívtuk. Pocok is, Klári is, Cili is, Eszter is, Bélus is, Kalic is, Tajti is, meg mindannyian. Vásott, aranyos csibész volt, szemtelen, vakmerő, eszes. Akiből nem 12 egy tucat. Ördögtől, Istentől nem félt, sőt még az emberektől sem. Ezért szerettük. (…)
Befújnak a nyugati szelek az országba… Beat korszak, hosszú haj, farmer. 1968, OMEGA koncert Miskolcon a SZOT székházban.
Pár száz boldog jegytulajdonos odabenn, mi pár ezren jegy nélkül idekinn. A három nagy üvegajtóból kettő zárva, egyen engednek még, ha van jegyed. Nekünk nincs. „Csak nem képzeled, hogy nélkülünk elkezdik? „ – néz rám önérzetesen Tildy. És valahogy besurranunk.
Benn vagyunk tehát, ilyenkor minden épeszű ember gyorsan elvegyül a tömegben. Ezt tenném én is, ha nem látnám, hogy az én barátom előbb az egyik, majd a másik zárt ajtóhoz fut, és belülről kinyitva sarkig vágja mindkét szárnyát. Százan nyomulnak be egy pillanat alatt. És azonnal felszívódnak. Őket már nem lehet elkapni, egy tűzoltó drabális marka a Tildy vékony nyakára kulcsolódik.
„ Na, Isten veled Kóbor” – sóhajtom megadással és odaballagok. Akkor már hárman veszik körül egyenruhások, a nyakát a drabális nem engedi. „Hagyja békén” – kérlelem, de a szorítás nem enyhül. A Tildy nyaka éppen a derékszíjig ér. Felnéz a hústoronyra és megszólal: „Engedjen el, mert… mert ..mert leütöm.” Erre a birkózó úgy megdöbben, hogy elengedi a gondosan szorított nyakat. „Gyere, menjünk” – mondom, és a három egyenruhás tanácsta-lanul utat nyit.
Az utcán rágyújtunk, visszanézünk.
„Sokan bejutottak” – dünnyögi elégedetten.
2 Responses
Nem értem a szabadköműveseket és Keleteseket, miért kellett több évtizeden ált áldozni Ízisz-Jézus elméletük végrehajtásával kösztümös beöltöztetéssel összes szerepükben cigányság és Kelet megváltójaként megáldozni az embereket. Én szomorúan néztem, hogy míg ő a rajtunk, véráldozással kitermelt cigányság és utcanép ügyeit intézte jogilag, nekünk nem volt emberjogi bizottságunk, sem segítségünk. Megszüli Krisztusát ez a rothadó század? Ehhez a tökéletes embert kellett meglincselni mindenért, ami rajtuk nem emberi, hogy felemeljék a fejüket emberré válásuk közben és után.
Azt is le merte írni, hogy „…a farkam fideszes”. Csak Mártika ezt újabban nem nagyon reklámozza.