Elutasított afrikai menedékkérőket toboroz az izraeli hadsereg a Haaretz információi szerint katonának a gázai háborúba, azzal biztatva őket, hogy ha jelentkeznek, legalizálják az izraeli tartózkodásukat. Nagyrészt azokról a szudáni és eritreai menekültekről van szó, akiknek a menedékkérelmét korábban elutasították. Éveken át politikai téma volt az ő Ugandába és Ruandába való deportálásuk is, de a kitoloncolást már kevésbé hangosan követelik, amióta a gázai háború miatt az izraeli munkaerőpiacról sok ezer palesztin munkás hiányzik.

Az izraeli lapnak az afrikai menekültek arról számoltak be, hogy már a gázai háború első időszakától toborzók keresik fel őket azzal, hogy ha a Gázai övezetbe mennek harcolni, „Izrael államtól megkapják a dokumentumokat”, vagyis törvényesítik a tartózkodásukat. Azt mondták neki, az éles bevetés előtt csak egy kéthetes kiképzésen kell részt venniük – ezt végül a megszólaltatott szudáni férfi visszautasította, hiszen korábban soha nem volt fegyver a kezében.
A Haaretz katonai forrásokból is úgy értesült, hogy a hadsereg menedékkérő külföldieket használt fel különböző műveletekben.
A Netanjahu-kormány régóta próbál megszabadulni a menekültektől, akiknek a többsége a legszegényebb afrikai országokból érkezett. Miután 2013-ban befejezték a falat az egyiptomi határon, jelentősen csökkent az illegális határátlépők száma, de még így is nagyjából 30 ezren vannak Izraelben.

Egy válasz
végre, valami jó ötlet. lyukóból is tudnék küldeni pár hasznos egyedet