Szemünk előtt omlik össze a magyar vasúti közlekedés

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Budapesten olimpiát lehet rendezni a vasúti és a hév-hálózat teljes megújítása nélkül?

tömegközlekedés
Vitézy Dávid
Vitézy Dávid
Facebook

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

„Gyakorlatilag a szemünk előtt omlik össze a magyar vasúti közlekedés: miközben a Keleti pályaudvar a tegnapi baleset miatt továbbra is lezárva, most síntörés keletkezett a Nyugatiba vezető ceglédi fővonalon is.

2020 és 2022 között megállás nélkül azon dolgoztunk a BFK-ban, hogy ráirányítsuk a nyilvánosság és a politikai döntéshozók figyelmét, milyen rémes állapotban van a budapesti vasúti infrastruktúra, sok évtizedes a lemaradás, a fejpályaudvarok és az oda vezető szakaszok tarthatatlan állapotban vannak a legtöbb vidéki fővonalhoz képest is. Lett kormány által elfogadott budapesti agglomerációs vasúti stratégia, és elindult számos beruházás, szereztünk közvetlen uniós forrásokat is. Aztán jött Lázár János, és a vidékre hivatkozással az összes budapesti vasúti beruházást leállította, a Keleti és a Nyugati környezetének megújítását egyaránt, persze a hévekkel együtt.

Eközben az aktuális fővárosi hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök interjújára reagálva még aznap Karácsony Gergely főpolgármester rögtön teljes mellszélességgel a 2036-os budapesti olimpia mögé állt. Halkan jelzem: Párizsban nem ilyen állapotban van az RER-hálózat és a pályaudvarok, ráadásul az olimpiára új átmérős vasúti alagút és a reptérre új metró készült el. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Budapesten olimpiát lehet rendezni a vasúti és a hév-hálózat teljes megújítása nélkül?”

Ezt is ajánljuk a témában

Gyurcsány Ferenc: Lázárnak menni kell

„Lázárnak tényleg le kell mondani. Neki most. Főnökének meg mondjuk délután” – írta a DK elnöke.

 

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

42 Responses

    1. Nem is tudtam, hogy már Vitézy is bolsi hergelő! Hogy te mekkora barom vagy! Inkább szólj az ápolóknak hogy adják be a nyugtatókat neked, b+!

      6
      1
        1. Hja.
          „Nem igazán ízlésem szerint való, de hogy ne faggassanak erről újra, elmondom – mesélte később Pál Éva. – Miután 1979-ben hazajöttünk a MIDEM-ről, Erdős megkérdezte, leszek-e az élettársa? Úgy gondoltam, ha eléggé tehetséges vagyok, akkor az ígéretét, miszerint világsztárt farag belőlem, enélkül is beváltom. Nemmel feleltem. Innen erednek a későbbi gondjaim. Nem mertek vállalni, mert féltek Erdőstől. 1983-ban félig önkívületben jöttem el a Neotonból, az öngyilkosság határán.”

          Helyette lett fénylő csillag az a Csepregi Éva, akit Erdősék kétségtelenül ügyesen felépítettek az egész együttessel együtt. Igaz, ez azért nem volt túl bonyolult abban a rezsimben, ahol minden eszköz Erdősék kezében volt, akik, ha akarták, simán leszorították, lefojtották a „rivális” bandákat az útról.”

      1. Ne fáradj!
        Hankiss Ágnes
        „Édesanyja Köves Erzsébet, aki a Nagy Imre-perben érintett Losonczy Géza titkárnőjeként került száműzetésbe, az akkor hatéves Ágnes kislányával, a romániai Snagovba (az ún snagovi gyerekek egyikeként). Később sokáig a Rakéta Regényújság szerkesztőjeként dolgozott. Édesapja Erdős Péter újságíró, popmenedzser, akit zsidó származása miatt 1944-ben Borba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba deportáltak, ahonnan épségben hazatért.

        Első férje, Hankiss Elemér után vette fel a Hankiss vezetéknevet. Második férje, Vitézy László filmrendező; közös gyermekük Vitézy Dávid, a VEKE alapítója és egykori szóvivője, 2011–2014 között a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, később kormánymegbízott és államtitkár.”

      2. „Csepregi Éva a sokak által gyűlölt Erdős Péterről: Hihetetlenül tisztességes ember volt
        Csepregi Éva hosszú ideig volt az 1990-ben elhunyt, szocialista popcézár, Erdős Péter élettársa.”

        1. Az Erdős? Azt kevesen tudják, hogy Radnótival volt munkaszolgálatos ugyanazon a helyen. Pár órán múlt az élete hogy nem tartott Radnótival ugyanazzal a vonattal. Egyébként zsidó származása és antifasiszta nézetei miatt lett munkaszolgálatos a háború után meg 56-os és kommunista ellenes nézetei miatt került börtönbe.
          De mit ad Isten Erdős Péterünk megtanulta hogyha elkezd dörgölőzni a hatalomhoz akár sokra is viheti.

    1. hát eléggé sikerült a hergelés, a geci anyja egyfolytában csuklott.
      de miért jó ez a fidesznek?

      5
      3
        1. azt nem ő okozta de az istenkomplexusa miatt szerintem már gondolt rá hogy megpróbálja 😀

          4
          2
      1. Üres a frigó zsellér? Átjár a hóvégi frusztráltság, igaz komcsi?

        3
        4
        1. Orbán Győző párttitkár elvtársadat kérdezed vagy az ifjúkommunista fiacskáját?
          Komcsizik a hülyegyerek, közben leszopja őket! Igaz, most fideszesnek hívatják magukat, de a módszer ugyanaz! Húzz vissza a nemesi p.csájú anyukádba ott bohóckodj! Sz@ros kis fideszpöcs.

          3
          3
          1. Toppantottál i a kis lábacskáiddal te kis kikeresztelkedett kiszestakony? :)::)

            3
            2
          2. Minek?
            „Szemünk előtt omlik össze a magyar vasúti közlekedés”
            Bolsevik nagyotmondás

            „A vonatbalaeset szörnyű tragédiája miatt nyilatkozott a ,,drága „miniszterelnökünk. Elcsukló hangon, szaggatva, sírásra hajló szemekkel mondta, hogy elfogadja a közlekedési miniszter lemondását.
            Háát lehet nagyon szemét vagyok,de nem hiszem el ezt a színjátékot. Arról nem is beszélve, hogy gondolom ez a miniszternek is kapóra jött: le lehet mondani, jó kis végkielégítéssel.
            Lehet sárral dobálni, hogy milyen vagyok, de én nem hogy nem hittem el, de felháborít a színjátékuk.
            Miközben 4 halott van és sok sebesült. Az ő tragédiájuk, gyászuk és annak a tervnek kellene a központba lennie, amitől majd mi utasuk megnyugszunk, hogy többet ilyen katasztrófa nem fordul elő .

            Részvétem a családtagoknak .”

  1. https://uploads.disquscdn.com/images/e75715aa25cefbec1a5d9b888076bfc826ad33bb01c7314085730aadd11f79d4.gif?w=800&h=202

    3
    1
  2. Ha 1944-ben ilyen állapotban lett volna a vasút elmaradt volna a magyar Holokauszt.

    7
    1
    1. Minek?
      „Szemünk előtt omlik össze a magyar vasúti közlekedés”
      Bolsevik nagyotmondás

      „A vonatbalaeset szörnyű tragédiája miatt nyilatkozott a ,,drága „miniszterelnökünk. Elcsukló hangon, szaggatva, sírásra hajló szemekkel mondta, hogy elfogadja a közlekedési miniszter lemondását.
      Háát lehet nagyon szemét vagyok,de nem hiszem el ezt a színjátékot. Arról nem is beszélve, hogy gondolom ez a miniszternek is kapóra jött: le lehet mondani, jó kis végkielégítéssel.
      Lehet sárral dobálni, hogy milyen vagyok, de én nem hogy nem hittem el, de felháborít a színjátékuk.
      Miközben 4 halott van és sok sebesült. Az ő tragédiájuk, gyászuk és annak a tervnek kellene a központba lennie, amitől majd mi utasuk megnyugszunk, hogy többet ilyen katasztrófa nem fordul elő .

      Részvétem a családtagoknak .”

      1. Miket nem mondasz…Még gyurcsányban is több felelősségérzet volt mint a nemzethykereszhény csúti patkányban?

  3. Most már nem fog bejönni a megszokott kommunikáció, hogy „Drágám akkor most kinek hiszel nekem vagy a szemednek?”

  4. Uborkaszezonban jó hergelés a proliknak. Pár éve ugyanezt művelték az M1-es autópálya kapcsán, aztán a kormány rendbehozta, hamarosan indul a plusz sávok építése. A prolihergelés alábbhagyott. Most a MÁV van soron, aztán majd ha a kötöttpályás közlekedést is rendbe teszi a kormány, akkor lesz más prolihergelő. Ettől csak magyar Péter jobb, aki a Kórházakból a fertőtlenítős kézmosót hiányolja. Vicc.

    1
    5
    1. Hogyne, persze! Aztán beleér a bilibe a kezed és felébredsz, idióta fideszcsicska!

  5. Hát, ez van: elég egy megfelelő vezető, mint Enver Hodzsa, Milosevics, vagy Orbán és 50 év ment is a picsába.

  6. Vitézy Dávid megosztott egy tervrajzot Facebookon abból a 2022-es engedélyezési tervből, amely annak a „vasúti váltókörzetnek az újjáépítésére és cseréjére készült”, ahol vasárnap egy váltóalkatrész eltört, és emiatt a Keleti pályaudvarra tartó InterCity kisiklott. A közlekedési szakember szerint több másik mellett ezt a beruházást is törölte fekete filctollával Lázár János 2023-ban, amikor „a tervezési munkákat leállította, a félkész terveket a kukába dobta és a már megszerzett uniós forrást is inkább visszaadta”.
    😀

  7. a röfi nagyon el van csendben az ólban, ilyenkor nincs valami röföghetnékje?
    készül hátha hirtelen be kell ugrania trunp helyett az élő egyistennek?

    1. Disznó már szemezget a magyar családok átlagos 24 milliós megtakarításával. Ha a magyar nem akar költeni majd Mészáros elkölti azt helyettük.

      1. Ahogy mondod! Csak azt próbálják kitalálni Rogánék, hogy a megtakarítások kényszerelvonásáért hogyan lehetne Magyar Pétert felelőssé tenni.

  8. minden idők 10 legsikeresebb éve után.
    gondoljátok el mi lenne, ha sikertelen lett volna.

  9. Nem jött a hajnali vonat Pusztaszabolcsra, nem értek be a munkások Székesfehérvárra
    A MÁV órákkal később közölte, hogy pótlóbusz közlekedik a vonalon.

  10. https://a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fi.imgflip.com%2F91ivn2.jpg&key=CW0-N9zdXJLnN3yqCVHT3A&w=800&h=395

  11. A ner nem hisz sem a szakértelemben, sem a valóságban. Nerniában most százszor jobb rendezésű olimpiák sikereit aratják le már anélkül, hogy egyáltalán elnyernék a rendezést, ők egy alternatív univerzumban élnek. A szakértelem egyenesen ellenjavallott, elég ránézni a kormánytagokra.

  12. Hivatalosan is meghiúsult a spanyol Talgo vonatgyártó magyar felvásárlása
    „A spanyol kabinet nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva elutasította” 😀
    na Petike…simogathatod a túlhajtott ruszkiszopásért kapott plecsnidet

  13. Hivatalosan is meghiúsult a spanyol Talgo vonatgyártó magyar felvásárlása

    Putyin kutyái ki lettek paterolva. 😀

    A nemzeti kártyás ruszkik ellepték volna egész Spanyolországot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű