Miskolc. Csöbör barátnői, ismerősei. Balos képviselők menni süllyesztőbe

Ami a Fideszt illeti, a kiszivárgó hírek szerint Csöbör Katalin jelenlegi országgyűlési képviselő ötlete nyomán került a képbe Tóth-Szántai mint civil polgármesterjelölt. A megválasztott képviselők közül hat nő, a helyi szóbeszéd szerint ők többségükben Csöbör barátnői, ismerősei. Egy-két kivétellel kimaradtak a körből a korábbi kudarcos helyi fideszes arcok. A legnagyobb visszhangot kiváltó személy az új fideszes csapatban Czinkné Sztán Anikó, aki Kriza Ákos korábbi fideszes polgármester idejében a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője volt. Ő 2012-ben a nehéz gazdasági helyzetben lévő vállalat vezetőjeként másfél millió forintos jutalmat kapott, majd 2013-ban váratlanul kirúgták. Egy másik képviselő, Kozma István Jánosné korábban is volt önkormányzati képviselő, nyugdíjazásáig vállalkozóként dolgozott. A keresztény értékrend meghatározó az életében, írja önéletrajzában. Vagyonnyilatkozata szerint havi 2 milliót keres a trafikbizniszben. Bajusz Gábor régi motoros a közgyűlésben; a Lakmusz.hu szúrta ki, hogy a választások előtt részt vett egy Megafon-tréningen.

A választásokon vesztes ellenzéki képviselők közül – akik többen évtizedeken át képviselték a baloldalt Miskolcon – vélhetően lesznek, akik végleg a süllyesztőbe kerülnek. 

További részletek  a Magyar Narancs legutóbbi lapszámában

Fotó: Figyelem. A képen nincsennek Csöbör barátnői. Illusztráció

15 Responses

  1. a jobb oldali nénit a bajusz kéri a baloldali meg bandi. sluszpasz punktum.
    árivedercsi

  2. Tóth-Szántai Bíró Márk és Varga Z. ötlete volt.
    Ilyen zagyvaságokat legfeljebb Csöbör terjeszt magáról, hogy a nem létező befolyását marketingelje.
    Amúgy neki a balos felállás volt jó.

    4
    1
  3. És?
    naponként megírja majd a dobrevgrádi harsona

    Ennyit tudtok 1905-től.

    hergelni, uszítani

    ahogy elnézem hozzátok rendesen a kétharmadokat

  4. Annyi hülye az informátorod. Toca kriza seggnyaloja volt. Gyenge senki, várhatóan xar polgi lesz

  5. Ez a szánalmas aki Czinkfóbiást ír ez valami nyalógépe Czinknének ? Csöbör Katalint visszafogták most . Sóos lesz a Holding élén állítólag. És a Czinkné is fog vmi pozícíót kapni ,nagyon kitaposta. . Mint annno Bánhegyesinél és krizánál. Sajnos ilyen embert hozott vissza Miskolc. ?Szakértelme nulla, csődbe vissz mindent. És csak a sajat vagyon gyarapítását nézi. Vitt ő többmindent is anno. Ingatlanokat és pályázott is 135 milliót amit sikerult 2017 -ben eliéznie. Most jön az újabb uniós pénz. Aztán csőd 5 ev múlva. Sajnos olyan emberek képviselik miskolcot akiknek a hatalomvágy a lényeg. Toca már nem tartja be amire kezetfogott Veressel. Mit várunk el ezektől. Czink hazugságai manipulációit?

  6. Ez a szánalmas aki Czinkfóbiást ír ez valami nyalógépe Czinknének ? Csöbör Katalint visszafogták most . Sóos lesz a Holding élén állítólag. És a Czinkné is fog vmi pozícíót kapni ,nagyon kitaposta. . Mint annno Bánhegyesinél és krizánál. Sajnos ilyen embert hozott vissza Miskolc. ?Szakértelme nulla, csődbe vissz mindent. És csak a sajat vagyon gyarapítását nézi. Vitt ő többmindent is anno. Ingatlanokat és pályázott is 135 milliót amit sikerult 2017 -ben eliéznie. Most jön az újabb uniós pénz. Aztán csőd 5 ev múlva. Sajnos olyan emberek képviselik miskolcot akiknek a hatalomvágy a lényeg. Toca már nem tartja be amire kezetfogott Veressel. Mit várunk el ezektől. Czink hazugságai manipulációit? Kriza jogosan váltott rájött pár dologra Czinknével kapcsolatba.

  7. Ez a szánalmas aki Czinkfóbiást ír ez valami nyalógépe Czinknének ? Csöbör Katalint visszafogták most . Sóos lesz a Holding élén állítólag. És a Czinkné is fog vmi pozícíót kapni ,nagyon kitaposta. . Mint annno Bánhegyesinél és krizánál. Sajnos ilyen embert hozott vissza Miskolc. ?Szakértelme nulla, csődbe vissz mindent. És csak a sajat vagyon gyarapítását nézi. Vitt ő többmindent is anno. Ingatlanokat és pályázott is 135 milliót amit sikerult 2017 -ben eliéznie. Most jön az újabb uniós pénz. Aztán csőd 5 ev múlva. Sajnos olyan emberek képviselik miskolcot akiknek a hatalomvágy a lényeg. Toca már nem tartja be amire kezetfogott Veressel. Mit várunk el ezektől. Czink hazugságai manipulációit? Kriza jogosan váltott rájött pár dologra ☀️

  8. A személyével van baj ,nem látod te fikkas? Az ,hogy mit plasztikáztat az egesz családja ki nem foxsa le. Undorítóak így is. Csak a férjét sajnálom ,hogy tűri a dolgait. A személye mint ember,hogy gázol nem nez semmit csak azt ami neki jó és kell. Ezért képes mindenre. Lásd Bánhegyesi Sanyi és Krizát. Hol a többi.A cél érdekébe mindent.

  9. Kovács Zsolt is lehet visszajön. Sóos nem biztos hisz jó állása van.??
    Nincs emberuk csak ilyen hozzánemértő mint xkné. Csöbör nem bírja,okoskodik Katalin felett CxAnikó. Csődtömeg,már a cégeit is átiratta a férje nevére. Elég zűrös volt régen ahogy Dr Tompa rávilágított,adótartozás ,végrehajtások xxé 2011-es évek után összeomlott bár sikerült kétszer pályáznia ösdzesen 140 millió forintott. Reméljük Csöbör kiejti mint Kriza régen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű