Nagy István agrárminiszter lehetőséget lát abban, hogy 3 millió muszlim él Európában

Az agrárminiszter betiltaná, hogy az erőműveknek adják el a szalmabálákat. Nagy István a Somogy megyei Kapolypusztán azt mondta, a talaj csökkent humusztartalma miatt minden szervesanyagra szükség van.

A pécsi erőmű korábban külön szalmabeszerzési kampányt indított, hogy 200 ezer tonna tüzelőanyagot szerezzen be a földekről. Nagy István az egyik legfontosabb problémának nevezte, hogy az elmúlt 50 évben a talajban élő mikroorganizmusok száma 90 százalékkal csökkent. „Utolsó órában vagyunk, hogy a talajaink termékenységét megőrizzük” – fogalmazott. Viszont a döntés előtt még egyeztetnek az érintettekkel, akiket kompenzálnának.

Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy 3 millió muszlim él Európában, az ő bárányhús iránti igényük és a táplálkozási divatirányzatok is lehetőséget teremtenek.Mi nem leépíteni szeretnénk, hanem fejleszteni az állattenyésztésünket a források megháromszorozásával, hogy visszafoglaljuk az adottságainknak megfelelő helyünket a piacon” – – mutatott rá. (MTI)

Fotó. Vigyázat, manipulált kép

8 Responses

  1. Ne fáradj, uszító!

    „Oroszország 182 etnikumából 57 muszlim. Európa legnagyobb muszlim városa Moszkva, hiszen itt a lakosság több mint 20 százaléka az iszlám híve, Tehát jóval több, mint Berlinben (9 százalék vagy Párizsban és Brüsszelben, ahol 15-15 százalék. De hozhatjuk azt az adatot is, hogy az orosz hadsereg közkatonáinak több mint 10 százaléka muszlim.”

    „Ma százezres nagyságrendben mentek muszlimok imádkozni Moszkva mecseteihez. Ilja Varlamov fotográfus ezúttal is fényképeket készített a moszkvai nagymecset környékén.”

    1
    3
  2. Nagy István az egyik legfontosabb problémának nevezte, hogy az elmúlt 50 évben a talajban élő mikroorganizmusok száma 90 százalékkal csökkent.

    Mibűl számolta ezt ki?

  3. https://uploads.disquscdn.com/images/0fa69233717f29a72a66849228965ab6c4a5bb85522a6cedfb36b92f11e26391.jpg?w=800&h=737

  4. Még kb. 15 éve is támadtak amiatt, hogy osztálytársamat, Nagy Istvánt az általános iskolában a tisztiorvos leborotválva kopaszra, amikor tetves volt.

  5. „Én nem közéleti vagy közérzeti okokból kerültem ki külföldre 1999-ben. De nem látok olyan tendenciát, hogy barmiért is érdemes lenne visszajönni. Sőt. Elkábított a kólamámor és a könnyűzene, tán még a stabilitás és a jólét is, a következő generáció pedig maximum egzotikus kirándulásnak látja a magyarországi látogatásokat.
    Ami sikerült a lengyeleknél, cseheknél, szlovákoknál, sőt, talán még a románoknál is, azt véglegesen és végzetesen, tudatosan baszta el a dagadt. És ez a legnagyobb bűne. Pillanatnyi hataloméhségből minimum öt generáció életét és a jövőjüket mérgezte meg.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű