Veres Pál és az Ehető erdő

Az című könyv az aszfaltozott utakról eldugott ösvényekre csábít – ezt a különleges kötetet mutatták be a sajtónak.
A szerzők. | Fotók: Horváth Csongor

Bózsó Gyula és Megyeri Sára munkája nem folytatása a 2021-ben bemutatott Az erdő finom kötetnek, ami tulajdonképpen egy extravagáns „brush craft” (magyar fordítása nincs igazán a kifejezésnek, a bokrok közti világban rejlő potenciál kihasználását takarja leginkább) szakácskönyv volt – inkább megágyaz az ott olvasott receptek elkészítéséhez. Összesen 45 olyan erdei növényt ismerhetünk meg általa, amelyek a csúcsgasztronómiában is remekül használhatóak, de az otthoni főzések során is hihetetlen ízeket hívhatunk elő a most bemutatott kiadványra hagyatkozva.

A hétfő délelőtti könyvbemutatót a lehető legautentikusabb helyen, a Palotaszállóban tartották. Az ablakokon kitekintve érezhetővé vált az erdő ölelése. Lillafüredre Miskolc ékszerdobozaként szoktak hivatkozni. A városrészt környező lombsörényű hegyek miatt azonban különleges éléskamraként is tekinthetünk rá.

a terveket a kötet védnökeként Veres Pál polgármester vetítette elő.

– A turizmus terén zászlóshajó Lillafüred, aminek a fejlesztését – a következő uniós pályázati ciklus keretében – kiemelten fogjuk kezelni. Néhány évvel ezelőtt készült egy nagyon komoly megvalósíthatósági tanulmány arról, hogy miképp lehetne fokozni Lillafüred vonzerejét a turisták számára. Sajnos a hazai források elfogytak, mielőtt a megvalósításra sor került volna, pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség egy kétlépcsős elbírálás során is szakmailag megalapozottnak találta a tervezetünket – mondta Veres Pál, aki szerint a Bükk csodálatos természeti érték, ami különleges lehetőségeket biztosít a mai kor emberének. (Vajon a bukott bringa útra gondolt a polgi? )

– Az Ehető erdő segítségével az aktív turizmus mellett az erdők megismerésére is lehetőség nyílik – olyan ismeret mentén, ami az elődeinknek birtokában volt: tudták mi ehető és mi nem, mi finom és mi rossz ízű. Mi ezzel szemben nagyrészt a szupermarketekben vásároljuk meg a számunkra készen legyártott élelmiszereket. A kötetnek hála lehetőségünk nyílik visszanyúlni a természet tiszta és eredeti, rendelkezésünkre álló alapanyagaihoz – fogalmazott a polgármester, buzdítva mindenkit arra, hogy harapjon egy jóízűt az erdőből.

minap.hu infó

19 Responses

  1. Na mik vannak abban a nagyon komoly megvalósíthatósági tanulmányban? Konkrétumok, fenntarthatóság, üzemeltetés, számok, projektelemek, stb?! Sajnos elbukott, tehát az elmúlt években nem történt semmi! Ez most el lett ismerve, elegánsan másra kenve! Mik a tervek Lillafüredre, hiszen ez egy völgy! Plusz terület nincs! Mi az amit annyira támogatott elvi szinten a szakma? Ilyen megval.doksi van annyi, jó pénzért gondolom! Konkrétumok kellenek! A Zsófia-kilátó, majd a Szeleta-látogatóközpont, a kisvasút felújítás pont azok amihez sok köze nincs a városnak. A Palotaszálló meg ugye magánkézben van, illetve a fenti libegő is. Akkor mit is akar a város fejleszteni??? A parkoló és a bódésor, na az szép, az talán városi:):) Ehető erdő, ennyi! Ehhez sem sok közük van!

    6
    2
  2. „A FIDESZ tényleg hibázott. Kivette a döntés jogát Kriza kezéből. ( Balog és államtitkára mszmp Rózsika)

    Ha Kriza egy ügyes húzással átnevezte volna a Földes Ferenc gimnáziumot
    Földes Gábor gimnáziumra, Veres Pál nem lenne ma polgármester.

    “Földes Gábor (színművész)
    Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, az 1956-os forradalom mártírja.”

    Az öreg földes diákoknál meg lett volna öntököm bökés , a 35 ezres tünti helyett.
    Egyébként ugyanennyien szavaztak Veres Pálra. Kapisga?”

    2
    1
    1. kimondtad köszi! a szekus hibázott. több kérdés nincs, jöttök itt a tömegközlekedéssel, mellébeszéléssel, szerencsétlenkedéssel, meg a 35.000 szavazóval, na legalább kapisgáljátok hol hibáztatok! Ha majd 20 év múlva az unokáitok fidesz néven véletlenül nyernének Miskolcon, akkor ezeket hibákat ne kövessétek el megint! Amennyiben: Ha lesz még Fidesz! Lesz még Miskolc! Lesz még Magyarország!
      Túl sokat hibáztatok szekus és az asztalra SEMMIT nem tettek le.
      Örüljetek, hogy a kurmány utal még a nyilas miska házba fizetést, ha az sem lesz retteghettek.

      5
      2
      1. „Nyugi van!

        A negyedik bíró érkezik /nem doktor/ Simon Gábor ügyében

        2023.03.17. 08:15
        Index
        2014 februárjában látott napvilágot a hír, hogy Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitottak számlát, amelyen szintén milliók vannak. Az elsőfokú ítélet sem született még meg az ügyében, ugyanis már a negyedik bíró tárgyalja azt.”

      2. „Ha lesz még Fidesz! Lesz még Miskolc! Lesz még Magyarország!”

        Basszus! A möszöpönek, dékának, momentánnak még ilyen sok hivatásos hazaárulója van
        odakünn az EU-ban?

      3. Azért küldtük ki Romániába Fekete-Győr Bandit, hogy a magyarbálintos Mucuska segítségével felgöngyölítse a miskolci Richard Sorge hálózatát és dokumentumait a mádi borászat barrik hordójában az EU-nak kiküldje.

  3. Minden alkalmat megragad az ózdi keresztapa, hogy mutogassa magát. Undorító.

    5
    2
  4. Szánalmasak vagytok a fejenként 20-30 kamu profilotokkal zsoccai gyökerek.

    4
    1
  5. És a sajtótájékoztató után Palink városunk szeretett első embere véletlenül két pogácsa mellett legurította az Ehető Erdő című könyvet.

    6
    1
    1. A kérdés csak az, hogy vajon pár segélyesen kívül ugyan ki szereti a vén belest? Merthogy normális ember nem, az fix

      3
      4
  6. Pogácsát az utolsó szemig. Minden morzsát is! Erdőt még nem evett, de nekifogna majonézzel. Pici csillagszóró!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű