Túl zajos lett a Csengey-kert a lakók szerint. A Városháza nem cáfolja

 

Erkélyünkön kilencven feletti decibelt mértünk ؘ– pedig nem frontálisan kapjuk a zenét –, a nappali utcazaj autóelhaladásakor ugyanott 40-50-et jelentett. Azért már tűrhetetlen, hogy minden hétvégén, péntek-szombaton csak 23 óra után tudunk nyugovóra térni! Lassan minden hétvége így zajlik. Zárt, hőszigetelt üvegezésű ablakoknál sem lehet pihenni. Ilyen és ekkora állandó koncertszínpadot nem lett volna szabad behozni a belvárosba

– panaszolta egy olvasó.

 

„Levélírójuk szerint a Csengey-kertben minden hétvégén tartanak koncerteket, ez azonban nem fedi a valóságot, hiszen a júniusban megnyílt, a miskolciak körében azonnal közkedveltté, népszerűvé vált kertben nem minden hétvégén voltak programok. Két esetben volt Gasztroplacc, egyszer Szűcs Antal gitárest, egyszer pedig Lóci játszik koncert, ezek négy hétvégi estét jelentettek a nyáron. Ezeken túl egy hétköznapon rendeztek a Miskolci Egyetemmel közösen Pont ott partit, ahol a felvételiző fiatalok várhatták együtt a ponthatárok kihirdetését. Az elmúlt két hétvégén a CineFest tartott eseményt a Csengey-kertben, ami azt jelentette, három napig voltak koncertek, betartva a rendeletben meghatározott szabályokat.”

„Fontos megjegyezni, a belvárosban mindig több rendezvény, koncert, program van, bármely nagyvárosról is beszélünk, az odaköltözőknek ezzel számolniuk kell, nemcsak Miskolcon, hanem a világ bármely pontján” – emelte ki a Városhaza sajtója.

boon.hu

7 Responses

  1. És hétvégente az Avas! Hajnal 2-3-4 óráig… Arról nem is beszélve, hogy a város többi részénél kb. Egy- másfél órával korábban, reggelente ugyanennyivel később működik teljes gőzzel az Avasi pincesorok kivilágítása…

    2
    1
  2. Bejelentés.Zajmérés.Ha határérték feletti akkor intézkedés, ha nem akkor meg pofát be lehet fogni, mert ez egy város, nem rakacaszend…

    1. Tudjuk Bandi.2019 óta botrány van, mióta a miskolciak elhajtottak titeket a pics@ba…:):):)

      2
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű