„1944-ben 14 ezer újpesti zsidó honfitársunkat deportálták. Nekik állít emléket az »Elfeledett újpestiek« című kiállítás az Újpesti Rendezvénytérben. Az alábbi gondolatokkal zártam a tegnapi kiállításmegnyitón elmondott beszédem:
Ezzel a kiállítással a magyarországi zsidóság 1944-es tragédiájára, gettóba zárására, deportálására, döntő többségük megsemmisítésére emlékezünk. A saját történelmünkre. Kell hát, hogy legyen bennünk elég bátorság szembenézni az emberi sorsokkal, és ha ezt tesszük, talán meghalljuk Elie Wiesel igazságát is. A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny. A szépség ellentéte nem az ocsmányság, hanem a közöny. A hit ellentéte nem az eretnekség, hanem a közöny. És az életnek nem a halál az ellentéte, hanem az élet és halála között választani nem hajlandó közömbösség. A fájdalmas múlt és az abból tanulni képes jövő között tehát a különbség mi vagyunk, magunk. Mi, akik nem vagyunk közönyösek. Akiknek van bátorságuk a szembenézésre és van bátorságuk hozzá, hogy ne felejtsenek. Hogy megértsük: különbözőségünkkel nem gyengítjük, hanem erősítjük egymást. És erősítjük a nemzetet, erősítjük a városunkat is, amely különleges sorsközösségbe hozott össze bennünket.
Ismerjük meg ezt a sorközösséget. Ismerjük meg az elhurcolt újpesti zsidó magyarok történét. És ismerjünk meg minden meghurcolt, megalázott, kiszolgáltatott, semmibe vett, lemészárolt magyar történét a rettenetes 20. századból. Ismerjük meg ezeket a sorsokat, mert mi magyarok, különböző vallású, korú, meggyőződésű, osztályhelyzetű magyarok, de mind mi, magyarok vagyunk azok, akikkel ez megtörtént. Bármilyen fájdalmas is, javarészt mi magyarok vagyunk azok is, akik ezeket elkövették. Bármilyen fájdalmas is ez a sors, a sorstalanság még rosszabb. A sorstalanság – ahogy Kertész Imre csodálatos művéből tudjuk – maga a közöny, a beletörődés.”
9 Responses
Karácsony a régi karácsonyfát ismételte x
Mint ahogyan mai napig utolsó embert áldoznak az egészségügyi elmeosztályokkal, amiről tudnia kell Karácsonynak, hacsak nem vak, hogy ünnepelte Magyarország a győzelmét az emberiség felett.
nem unják még? mi magyarok már nagyon.
IS!
„Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviseletének megbízott vezetője beszédében rámutatott, hogy a második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélte, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.
A román állam csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941-44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.”
?
a németek akkor is emberszállítmányt követeltek tőlünk, most is
„javarészt”
Ne elmégy te a jó…. Oda!
Karigeri elővette a zsidókártyát.
más?
Nem mi magyarok,hanem a németek, háttérben kiegyezve a kőgazdag zsidó mágnásokkal.
Tudod Mózsi, én még csak egy pajzán gondolat voltam, amikor ezek a dolgok – állítólag – történtek.
Manapság már az „Ibolyaszagoló Mester”, alulról fokozatú diplomámra várok, úgyhogy leszarom.
A magyaroknak Kohn Bélával, Rosenfeld Mátyással és a hordáikkal sokkal több problémájuk volt.
Elmentek ti a palesztin picsába az állandó magyarhibáztató, magyarutáló, hőbörgő hergelésetekkel. És akkor még finom voltam és nőies. 🙂
Persze ne felejtsük ki a kártékonyak közül Schwartz Györgyöt és bandáját sem! 😛