Eladták a diósgyőri fegyvergyárat
Miről írt 30 éve az Észak-Magyarország?
Hónapok óta suttogtak róla a jól értesültek, de mára valósággá lett: magyarországi befektetők vásárolták meg a felszámolás alatt álló Diósgyőri Gépgyár általános gépgyárát, vagy ahogy a köznyelv hívja: az ágyúgyárat, a fegyvergyárat – ez volt a hír az Észak-Magyarország 1993. február 27-i számában. A megyei napilap Juhász Judit kormányszóvivőt idézte: „a vevő, az Army-Coop kft. folytatni kívánja az önálló gyár hadiipari tevékenységét, úgy, hogy gazdasági társaságot hoz létre a megvásárolt vagyon működtetésére. Ebben a gazdasági társaságban 10 százaléknyi tulajdonrész tartós állami tulajdonban marad”.
A Digép akkor már két éve felszámolás alatt állt. A szerkesztőség így értékelte a fejleményeket:
utólag elmondva érdemes volt fenntartani a jóformán tényleges megrendelések nélkül maradt fegyvergyárat ennyi ideig.
Pénzről nem esett szó
A vételárat mind a vevő, mind az eladó titokban tartotta. Négyszázhetven dolgozó foglalkoztatása rendeződött, legalább fél évig: az új tulajdonos legalább hat hónap foglalkoztatási garanciát vállalt – részletezte az írás.
Főleg német és osztrák cégek gyártanak majd lőszert. A magyar állam most a környezetet alakítja ki ehhez több mint 20 milliárd forintért.
A szerda este megjelent határozat szerint a kormány egyetért a Várpalotai Védelmi Ipari Park Komplexum fejlesztése érdekében a közműnyomvonal áthelyezésével, a közműellátás biztosítását szolgáló fejlesztések, valamint a kapcsolódó útfejlesztések (7204. számú országos közút) előkészítésével és megvalósításával, a Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium korszerűsítésével, Várpalota Kálvária városrészében lévő ingatlanok közművesítésével, valamint munkásszálló kialakításával Várpalotán a „Készenléti” lakótelepen. Minderre a határozat végén szereplő összegzés szerint idén és a következő három évben 16,5 milliárd forintot fordítanak, az egyes pontokban szereplő összegeket összeadva azonban 22 milliárd jön ki.
Orbán Viktor miniszterelnök idén februárban fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall hadi- és járműipari nagyvállalat vezérigazgatóját, és kijelentette: az ukrajnai háború idején látszik, hogy jó döntés volt a magyar hadiipar fejlesztési programjának elindítása. Magyarország megvédése a legfontosabb cél, ezért a magyar honvédség és a hadiipar fejlesztése a válság ellenére sem lassulhat.
A német cég várpalotai tüzérségi lőszergyáráról már 2021-ben hírt adott a hvg.hu , tavaly pedig harmadik magyarországi vállalatát alapította meg Rheinmetall, amely „átfogó és modern lőszerarzenál szállítására” kapott megbízást a Honvédelmi Minisztériumtól gyalogsági harcjárművekhez, harckocsikhoz, tüzérségi eszközökhöz és ködgránátvetőkhöz. Az is 2021-es hír volt, hogy 2024-ig telepítik át Magyarországra a Hirtenberger Defence Systems ausztriai gyárát. Várpalotán képzelik el egyebek mellett az aknavetőgyár gránátgyártását is.

9 Responses
Majd a Városháza tornyának volt müezzinje, a bronzérmes polgármesterjelölt leporolja 2014-es programját és segít. Itt van a rövid-velős szórólapja.
1. „Miskolc doktora: gyógyturizmus”
2. „Fűben fában orvosság és munkahely”
3. „üzemi gombatermesztés”
4. „egy hely, ami tiszta szén”
„lecsúszott?” ?????????
Mikor volt fent?
Amikor Böszme, Szili, Lampert , Toller-követők ellenében pályázott a kulturális főváros címre?
„Pécset javasolja 2010-re Európa kulturális fővárosának a kormány – jelentette be Bozóki András kulturális miniszter a szerdai kormányülés után.”
????
Háááát telefonáljatok!!!
„Éjszaka csörög az állatorvos telefonja. Mérgesen felveszi, hisztérikus idős női hang:
– Doktor úr segítsen! A két kutyusom úgy össze van ragadva, hogy sehogyan sem tudom őket szétválasztani. Mit tegyek?
– Figyeljen: most letesszük a telefont, maga felhívja egy ismerősét – de nem engem – és megkéri, hogy hívja vissza magát. A kan megriad majd a telefoncsörgéstől, és elengedi a szukát.
– És ez biztos beválik?
– Be. Az előbb nálam is működött…”
Kató és Janó csak tette a dolgát. gratulálok
miért nem mutattátok meg, nanopolisz
12 évig voltatok kormányon. Előtte meg, ugye…
miért nem mutattátok meg, nanopolisz
12 évig voltatok kormányon. Előtte meg, ugye…
Hadiipari komplexum?Most akkor mi nem békepártiak vagyunk?Hogy van ez?
„ha békét akarsz….”
magas ez egy debil kretén-nek, vagyis dékásnak
„ha békét akarsz….”
magas ez egy debil kretén-nek, vagyis dékásnak