Egy osztálynaplót akart átadni Orbán Viktornak…

Ismét kordonbontást szervezett a Momentum a Karmelitánál

Immár hetedik alkalommal szervezett kordonbontást a Momentum parlamenti frakciója és néhány aktivistája a Karmelita Kolostornál, hogy ismételten a pedagógusi életpályáról szóló törvényjavaslat ellen tiltakozzanak.

A kordonok elbontása után – amely perceken belül megtörtént – Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselő egy osztálynaplót akart átadni Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiben egyesre értékelte a kormány és Pintér Sándor oktatásért végzett munkáját.

3 Responses

  1. „Tóthot azóta Budafok-Tétényben indítja pártja a képviselő-jelöltségért az előválasztáson, riválisa az MSZP-t a DK kedvéért elhagyó Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester.

    A magát hívő keresztény embernek nevező Tóth Endre azonban egy a Mandiner birtokába került felvétel tanúsága szerint igen sajátos módon viszonyul a demokratikus versenyhez. A belső, alighanem tavaly nyári Skype-egyeztetésről készült anyagot egy csalódott momentumos juttatta el szerkesztőségünkhöz.

    Idézzük Tóth Endrét:

    Ugye most beütött ez a járvány, meg a nyomában lévő válság, és ez egy (…) nagy lehetőség arra, hogy visszaszorítsuk a Fideszt.”
    A momentumos politikus tehát azt a pandémiát nevezi „nagy lehetőségnek”, ami mintegy harmincezer magyar ember halálát okozta.

    A momentumos politikus úgy folytatja, meg kell találniuk azt a 106 embert, akit indítanának az előválasztáson, s bár az „ellenzékkel koordinálni fogunk, de nem mehetünk úgy oda, hogy nincsen 106 jelöltünk, mert akkor hogy tárgyalunk”. Meg is jegyzi, hogy bár a 2019-es EP-választáson jól szerepeltek, az önkormányzati választások előtti egyeztetéseken „nem lehetett olyan nagy mellényünk, mert egyszerűen nem volt rá emberünk”.”

  2. Ez a vastagbőrű rühös kutya mer pofázni?
    https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/05/belebukott-a-korrupcios-botranyokba-otthagyja-a-politikai-palyat-guy-verhofstadt
    Örüljön neki, hogy a többi sunyi szeméttel együtt ezt is ki fogják mosni a hasonszőrös haverjai. Már ha addig még sikerül. 😛

  3. Tóth atyafiai a Babilonnak, amik tömeggyalázással, Hallal az ünnepi tortán, aranyhálós protézissel a szájban tort ülnek nagypán utcájukkal, Kecskések és Farkasok, mint Müller népei spritiszta globális világtestvériségével, tisztátalan lelkeikkel, Atlantisz történelmének folyamatos végrehajtásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű