Mesél hirtelen halálról, életről, kollégákról, hálapénzről, orvosi közszereplésről, igazságszolgáltatásról vagy épp arról, hogy mibe törött bele a bicskája

Volt egyszer egy orvos. Dr. Kaló Emil kardiológus-belgyógyász 2016. május 12-én hunyt el, de emlékezete ma is él. Olyannyira, hogy – ilyen még nem volt a Privát Félmúlt kiadványsorozat történetében – posztumusz, azaz a szerző halálát követően jelennek meg írásai a várostörténeti sorozat részeként. A kötetbemutató március 27-én, délután 5 órától lesz a miskolci Földes gimnázium dísztermében. Azért ott, mert Dr. Kaló Emil ott érettségizett, ő maga pedig a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesület tiszteletbeli elnöke volt.

– Édesapám rendszeresen posztolt a Facebookon sokféle témában – mondta lapunknak dr. Kaló Ágnes, az orvos lánya. Mint mesélte (a vele folytatott beszélgetés alapján nemrégiben már írtunk a kötetről – a szerk.) a bejegyzések apropóján keresték meg a sorozat szerkesztői, hogy válogathatnak-e belőlük a kötetbe.

Dr. Kaló Emil az Ózdhoz közeli Csokvaományban született 1941-ben, 1966-tól dolgozott a megyei kórházban 45 éven át. Hetvenéves volt, amikor abbahagyta a munkát.

Az öreg halász és az orvos

– Mindig szeretett valamilyen értelmes tevékenységet keresni, találni magának, így volt ez a nyugdíjas éveiben is, ekkor kezdett bele az írásba is. Nagyon sokat írt. A Facebook-bejegyzései olyanok voltak, mintha blogot írna, sok mindent feljegyzett a családjáról, utazásaikról és orvoslással kapcsolatos élményeiről, őszintén mondta el véleményét az egészségügyről, írt hitvallásáról, meglátásáról, személyes gondolatairól – árulta el a lánya. A Privát Félmúlt kiadványsorozat szerkesztői az orvoslással kapcsolatos bejegyzésekből válogattak, a kötet címe  Az öreg halász és az orvos lett, ehhez az egyik bejegyzés adta az ötletet:

Középiskolás koromban olvastam először Az öreg halász és a tengert. Nem értettem. Orvosként aztán a mondanivalóját magamévá tettem. Lényege: az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha.

A kiadvány egyébként két részből áll, az első az említett válogatás rövid, címmel ellátott szösszenetek formájában. Érdekességük, hogy a történeteket mindig úgy meséli el, hogy az orvosi titok megmaradjon, de az egyes esetekből levonja a tanulságot. Mesél hirtelen halálról, életről, kollégákról, hálapénzről, orvosi közszereplésről, igazságszolgáltatásról vagy épp arról, hogy mibe törött bele a bicskája.
A kiadvány második része az emlékezésé, ahol a család (felesége, aki a Földes-gimnázium tanára volt, két gyermeke, Ágnes és Zoltán, valamint dr. Kaló Emil bátyja, Tibor) emlékező írásai mellett Iván Tamás, valamint Szunyogh László, Miskolc főépítésze, azaz barátok sorai olvashatók.

boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű