Tóta W. Az orbánizmus sikere Magyarországra korlátozódik

A magyar kormánnyal egyetértő halmazok megtalálhatók mindenfelé, de sehol sem képesek tartósan megragadni a hatalmat, nemhogy hegemóniát építeni. Ebben szerepet játszik az is, hogy ezek az emberek jellemzően tülkökkel a fejükön kérik számon a gyíkembereken a pizzába sütött keresztény gyermekek vérét – a magyar észjárással leginkább a QAnon, a Querdenken és a hasonló holdkóros mozgalmak rezegnek együtt spirituálisan.

Hogyan lehetséges, hogy míg nálunk teljhatalmat ért ez az irányvonal, mindenhol máshol marginális szubkultúraként létezik?

Elméletileg létezne egy tisztességes megoldás. Eszerint a magyarok annyira különböznek Európa minden népétől, hogy az ő politikai akaratukat egészen más pártrendszer képezi le, mint a szlovákokét vagy a románokét. Mintha kilencmillió aztékot ejtőernyőznének le a Kárpát-medencébe, aztán ők persze mást gondolnak az emberáldozatról, mint a környező népek.

Csakhogy mi nem most érkeztünk, nem vagyunk különlegesek; pont ugyanolyan autókra, csokoládékra és mobiltelefonokra fáj a fogunk. A politika az egyetlen kivétel: mi a nacionalista, moszkovita egypártrendszerre esküszünk, miközben egyetlen szomszédunk sem süllyedt idáig. Az orbánizmus sikere Magyarországra korlátozódik. Nem lép ki a határon, és nem befolyásolják a külső események.

Nos, vajon mit gondolunk a pókerjátékosról, aki meghazudtol minden statisztikai esélyt? Mi a titka annak, aki valahogy folyton nyer a lóversenyen?

Igen. Az, hogy csal.

Nem olyan bumfordi módon csal nagyot, mint Fehéroroszország, hogy a választáson elsüllyesztik az ellenzéki szavazatokat. Sok kicsit csal, a folyamat minden stációjában, és ezek összegéből jön ki a pálya dőlésszöge. http://hvg.hu

 

7 Responses

  1. „Napra pontosan egy éve kutatta ki a Republikon, hogy az ellenzék mindjárt megelőzi a Fideszt”

    1
    2
  2. Ez a múzeumból szökött példány…
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Izlandi_P%C3%A9niszm%C3%BAzeum
    … is keményen megdolgozik a dollárokért, eurókért.

    1
    2
  3. https://twitter.com/NAFO_Hungary/status/1639145236218916864?
    Ezt minden orbánkárosultnak látnia kell!
    A disznó állítólagos szövetségeséről készült videót ha megnézi, át kell állítani a kezelését, vagy agyvérzést kap

    3
    1
  4. „mindegy, hogy nem az a jó irány, amit a Viktor mond, ha elhisszük, akkor az a jó irány.”

    1
    1
  5. Mindig eszembe jut Sut, a farkatlan róka amikor egy dollárbalfaszkalap metszettfarkú hörög itt a valóság ellen. 😛
    https://www.youtube.com/watch?v=sPGR-XhnM94
    Szerintem Sut is elvesztett már néhány válaszTást… 🙂

  6. https://uploads.disquscdn.com/images/17bacd0f9fc942d8dd345e6e7155f48fc76fa44aaeb0630a17450798c021a505.jpg?w=800&h=700
    egyiket se fújták fel eléggé, vagy eresztenek

  7. https://uploads.disquscdn.com/images/aa19ceded0cfadfb48b3114673a4b0fc4bbf8996425d01432acd2123ccf4e278.jpg?w=800&h=680

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű