A nagy miskolci átkötést megemlegetjük

négy hónapig tartó útzár kezdődik Miskolcon

Négy hónapra lezárják az átmenő forgalom elől bontási és építési munkálatok miatt a Meggyesalja utca – Reményi Ede utca – Rácz György utca közötti útszakaszt.

Ez alatt az időszak alatt a területre a mentőkön, a tűzoltókon, illetve a szemétszállítást végző járműveken kívül kizárólag az ott lakók hajthatnak majd be a közútkezelő által kiadott hozzájárulásban foglaltaknak megfelelően.

A lezárás február 6-tól lép életbe, a korlátozás ideje alatt a környéken torlódásokra kell számítani. A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.

A lezárás időszaka alatt a kivitelező kéri az autósok szíves türelmét és megértését, illetve azt, hogy a terület környékén közlekedjenek fokozott óvatossággal – írja a Városháza közleménye.

9 Responses

  1. Sámán féle nagy miskolci átbaszás. Nem tette még eléggé tönkre a várost

    12
    1
    1. Vannak rá elegen!
      Egyszer láttam egy közvilágítási égőcserét. 🙂
      – 2 ember a járdát zárta, sűrű hajlongások közepette a lámpaoszlop alatt
      – 2ember az úttest felét zárta, udvariasan terelgetve a forgalmat, természetesen ő is fehér kesztyűben, hajlongva
      – 1 ember ült az autóban (sofőr)
      – 1 ember a motoros létrát kezelte
      – 1 ember a létrásautó oldaldobozából adta ki az égőt
      – 1 ember átvette és mászott felfelé a létrán
      Na akkor indultam tovább, a cserét és az utána következő procedúrát már nem vártam meg.

      1
      5
  2. A tervezők hozzáállását jól tükrözi, hogy az út két oldalán ábrázoltaknak semmi köze nincs a valós helyzethez.

  3. Ezek a „tervezők” olyan szoftvereket használnak, amelyekhez nem igazán értenek, viszont
    vannak bennük csicsák, pl. fák, sétáló emberek, stb.
    Ezért odabiggyesztik, mintha Veres fáiból megmaradna akár egy is.

    3
    1
  4. Ez a nagyon fontos beruházás végre felpörgeti Miskolc gzdasági életér és idevonzza a turistákat.

    5
    1
  5. Most hogy nézem ezt a képet, adja magát hogy fúrjunk egyenesen egy alagutat a Mésztelep utcai Tescoig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű