
négy hónapig tartó útzár kezdődik Miskolcon
Négy hónapra lezárják az átmenő forgalom elől bontási és építési munkálatok miatt a Meggyesalja utca – Reményi Ede utca – Rácz György utca közötti útszakaszt.
Ez alatt az időszak alatt a területre a mentőkön, a tűzoltókon, illetve a szemétszállítást végző járműveken kívül kizárólag az ott lakók hajthatnak majd be a közútkezelő által kiadott hozzájárulásban foglaltaknak megfelelően.
A lezárás február 6-tól lép életbe, a korlátozás ideje alatt a környéken torlódásokra kell számítani. A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.
A lezárás időszaka alatt a kivitelező kéri az autósok szíves türelmét és megértését, illetve azt, hogy a terület környékén közlekedjenek fokozott óvatossággal – írja a Városháza közleménye.
Sámán féle nagy miskolci átbaszás. Nem tette még eléggé tönkre a várost
Ezt az munkát Japánban 1 hét alatt megoldják.
Vannak rá elegen!
Egyszer láttam egy közvilágítási égőcserét. 🙂
– 2 ember a járdát zárta, sűrű hajlongások közepette a lámpaoszlop alatt
– 2ember az úttest felét zárta, udvariasan terelgetve a forgalmat, természetesen ő is fehér kesztyűben, hajlongva
– 1 ember ült az autóban (sofőr)
– 1 ember a motoros létrát kezelte
– 1 ember a létrásautó oldaldobozából adta ki az égőt
– 1 ember átvette és mászott felfelé a létrán
Na akkor indultam tovább, a cserét és az utána következő procedúrát már nem vártam meg.
A tervezők hozzáállását jól tükrözi, hogy az út két oldalán ábrázoltaknak semmi köze nincs a valós helyzethez.
Ezek a “tervezők” olyan szoftvereket használnak, amelyekhez nem igazán értenek, viszont
vannak bennük csicsák, pl. fák, sétáló emberek, stb.
Ezért odabiggyesztik, mintha Veres fáiból megmaradna akár egy is.
A városbénító moslék…újra kell őket választani!
Ez a nagyon fontos beruházás végre felpörgeti Miskolc gzdasági életér és idevonzza a turistákat.
Ez totál felesleges pénzkidobás az ablakon, semmi értelme ennek az útnak.
Most hogy nézem ezt a képet, adja magát hogy fúrjunk egyenesen egy alagutat a Mésztelep utcai Tescoig.