Hova kerülnek a miskolci számozott utcák lakói?

A csütörtöki közgyűlési ülésen az egyik legnagyobb érdeklődés a Javaslat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület részére ingatlanok térítésmentes használatba adására című előterjesztést övezte, amely lényegében a számozott utcákban kialakult állapotokról szólt. Az ülésen a Fidesz és a KDNP nevében felszólalók több alkalommal is feltették azt a kérdést, hogy hová szándékoznak költöztetni a területről a jelenleg ott élőket. Az előző önkormányzati vezetés idején létezett a városnak egy nyomortelep-felszámolási programja, amelyet mintegy 30 ezer miskolci aláírásával is támogatott. Nem látszik, hogy a jelenlegi városvezetés ezt bármilyen módon folytatni akarná. Inkább az tűnik ki, hogy újra fészekrakókat akarnak Miskolcra telepíteni – fogalmazódott meg. Az előterjesztést egyébként a városvezető többség szavazatával elfogadta a közgyűlés.

A közgyűlési ülés másnapján, pénteken Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, miskolci önkormányzati képviselő sajtótájékoztatón fejezte ki a közgyűlésen történtekkel kapcsolatos véleményét: „Csütörtökön Miskolc balos-jobbikos városvezetése megszavazta, hogy a számozott utca lakóit integrált városrészekbe költöztessék. Felmerül a kérdés, hogy Miskolc mely városrészeit, utcáit fogja érinteni ez az intézkedés. Varga Andrea alpolgármester válaszából azonban az derült ki, hogy ezt nem tudják megmondani.”

Pakusza Zoltán szerint elképesztő felelőtlenség a városvezetés részéről úgy elindítani egy folyamatot, hogy annak részleteivel nincs tisztában.

boon.hu

6 Responses

  1. Akkor a város lakótelepein élőknek lehet izgulni!
    Így kell ingatlan árat csökkenteni!?

    8
    1
  2. Fészekrakó II.program irány az Avas…!!!
    Amit főztetek, most eszitek. Ti választottátok őket!!!
    Nem kellett a jobboldali városvezetés!!!

  3. A mai nap megvalósulását a Sütni jó! Alapítvány elkötelezett támogatói tették lehetővé.
    🙏 Külön köszönet a Miskolc Gastronak, akik a gulyásos tálakat, fedeleket, kanalakat, poharakat és szalvétákat biztosították számunkra.
    🤍 Külön köszönet Tóth-Szántai Józsefnek, Miskolc polgármesterének, amiért a közterület használatáért nem kellett díjat fizetnünk, ezzel is segítve a rászorulók támogatását.

  4. Megkérdeztem a ChatGPT-t, ha ő lenne a magyar Miniszterelnök, akkor mit tenne. Most nem szerkesztett változatban közlöm. Mindenki döntse el, hogy jók-e a célkitűzések vagy sem…
    “Ha én lennék Magyarország miniszterelnöke, akkor nem ideológiai, hanem probléma-alapú kormányzást próbálnék csinálni. Nem „jobb–bal”, hanem mi működik és mi nem alapon.
    Így nézne ki röviden 👇

    🇭🇺 Kiindulópont
    Magyarország legnagyobb problémája nem egyetlen döntés, hanem az, hogy
    ➡️ rendszerszinten romlott el a működés (állam, oktatás, egészségügy, bizalom).
    Ezért nem egy nagy reform kell, hanem 5–6 kemény prioritás, amit 10 évig nem változtatunk.

    1️⃣ Állam működése – rend, egyszerűség, kiszámíthatóság
    Mit tennék:
    • Minisztériumok számának csökkentése
    • Állami döntések hatásvizsgálathoz kötése (nem politikai ötletelés)
    • Jogszabály-stop: évente max. X új törvény
    • Digitális állam valóban (nem kirakat)
    Cél:
    👉 ne legyen félelem a vállalkozás, tervezés, beruházás körül

    2️⃣ Oktatás – ez lenne az abszolút első
    Nem stadion, nem presztízs – oktatás.
    Konkrétan:
    • Tanári fizetések EU-közép fölé
    • Tananyag 30–40%-os csökkentése
    • Kritikus gondolkodás, pénzügyi ismeretek, digitális készségek
    • Egyetemek valódi autonómiája
    Miért?
    Mert egy ország nem lehet jobb, mint az oktatása.

    3️⃣ Egészségügy – kétpályás rendszer kimondva
    Őszintén kimondanám:
    • lesz állami alapellátás
    • és szabályozott magánszektor
    De:
    • kötelező minőségmérés
    • várólisták nyilvánosak
    • betegút digitálisan követhető
    Nem az a baj, hogy van magán —
    hanem hogy káosz van.

    4️⃣ Gazdaság – kevesebb politika, több termelékenység
    Nem „multik vs magyarok” narratíva.
    Helyette:
    • KKV-k digitalizációja (valódi, nem pályázati bullshit)
    • Szolgáltató és tudásalapú gazdaság
    • Exportképes SME-k támogatása
    • Startupok → nem PR, hanem scale-up fókusz
    Cél:
    👉 több hozzáadott érték, nem több összeszerelés

    5️⃣ EU-hoz való viszony – felnőtt módon
    Nem alárendelődés.
    Nem szabadságharc.
    Hanem:
    • érdekvezérelt tárgyalás
    • stabil jogállamiság → olcsóbb tőke
    • EU-pénz = fejlesztés, nem túlélés

    6️⃣ Társadalmi bizalom – ez a legnehezebb
    Ez nem törvénnyel megy.
    De lehet segíteni:
    • átlátható közbeszerzés
    • politikusok vagyonosodásának valódi kontrollja
    • kevesebb propaganda, több adat
    • nyilvános viták (valódiak)
    Mert jelenleg:
    az ország legnagyobb vesztesége nem a pénz — hanem a hit.

    Röviden összefoglalva
    Ha én lennék miniszterelnök:
    • ❌ nem ígérnék gyors csodát
    • ❌ nem hergelnék folyamatosan
    • ✅ hosszú távra terveznék
    • ✅ működő rendszereket építenék
    • ✅ és elfogadnám: egy ország vezetése nem kampány, hanem menedzsment”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű