Sok milliárdból építhet Debrecen óriási hotelt veszteséges élményfürdőjének

Az állam 4,19 milliárd forintos hitel felvételét engedélyezte a debreceni Aquaticumnak. Az élményfürdő még a koronavírus-járvány két évében is képes volt együttesen 5 milliárd forint árbevételt produkálni, a cég mégis veszteséges.

Debrecen önkormányzata a Kisfaludy turisztikai program keretében 8,8 milliárd forintért épít négycsillagos, 152 szobás hotelt, ebből 4,4 milliárdot ad az állam, a fennmaradó összeg csaknem egészét pedig az állam által engedélyezett kölcsön fogja fedezni.

A belföldi turisztika fellendítését szorgalmazó alap a hatalmas élményfürdő bővítését is jóváhagyta, aminek a teljes, csaknem ötmilliárdos összegét megkapják támogatásként.

 

3 Responses

  1. Debrecen költségvetése = 4 x Miskolc költségvetése

    Debrecennek fiatal, agilis polgármestere van Picsogjatok még!

    Nyíregyháza:
    “Mint azonban a személyes interjúk is megerősítették, ez nem csupán a véletlen műve volt, hiszen az egyes városok általában tudtak róla
    és részben ismerték is a környező települések kibocsátásait, Miskolc és Nyíregyháza esetén
    pedig még ugyanazon személy is közreműködött a forgalmazásban.

    Nyíregyháza és Miskolc önkormányzati kötvényei az ún. jövedelem-kötvények kategóriájába sorolhatók, azaz a visszafizetés elsődleges biztosítékaként a hitelből megvalósított projekt várható jövőbeli bevételei szolgáltak. A kibocsátó társaság részéről a kötelezettségek teljesítésének garanciájaként a hitelnyújtó számára a projekt megvalósításából való többletbevételek engedményezésre kerültek Ezen biztosítékokat kiegészítette
    még az önkormányzati szolgáltató vállalat bizonyos ingatlanjaira vonatkozó jelzálog bejegyzése.”

    Még mindig nem tudjuk Ki volt ez személy?
    Melyek voltak azok a „bizonyos ingatlanok” ?

    Nem jön át a szimatszatyoron, igy nincs meg az északhírnök legendás szimata.

    1. Ja hát debrecen, ott kérem még kósa anyja is bmw nagymotort lizingel 86 évesen …Ott a devizakötvény is jó ,itt meg nem…

      1. Modern feudalizmus. A forrasokat egy szuk reteg osztja szet maga kozott politikai alapon egy massziv hierarchian belul, ahova bekerulni szinte lehetetlen, beleszuletni kell. Piac, verseny, jog nem szempont. Mikor a forrasok csokkennek, es mar nem jut mindenhova, akkor pedig az erosebb (a pszichopatabb) kutya baszik modszer ervenyesul. A hierarchia tetejen levok ezt ki is hasznaljak, rendszeresen versenyeztetik a kutyakat, hogy egyik se legyen tul eros. A maffia is pontosan igy mukodik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű