Hadházy szerint Szél Bernadettnek kellene adni Márki-Zay Péter parlamenti helyét

„A tisztességtelen fetételek mellett lebonyolított, elcsalt választás következményei közül a Fidesz ismét kétharmados többsége mellett Szél Bernadett kiesése a legigazságtalanabb és legfájóbb. Az ellenzék egyik legaktívabb, legelszántabb, legnépszerűbb és hiteles tagja távozhat a parlamentből” – írja Hadházy Ákos képviselő.

Szerinte Szél kiesése az ellenzéki pártok rossz döntéseinek köszönhető: a budakeszi billegő körzetben indult egyéni jelöltként, „a pártelitekhez nem kötődő, független képviselőként” pedig nem kaphatott befutó helyet a listán.

 Szél Bernadett  Fotó: Halász Júlia

„Szél Bernadett egészen kiemelkedő eredménnyel nyert a körzetében az egyéni jelöltekről döntő előválasztáson, aminél semmi nem mutatja jobban, mennyire elismerik a munkáját az ellenzéki választók. Azonban a pártok egyezsége miatt a nála jóval kevesebbet teljesítő képviselők jutottak be a listáról.”

Hadházy szerint Márki-Zay Péter át nem vett mandátumát Szél Bernadettnek kellene adni,aki megértette, hogy „a képviselői mandátumot mire és hogyan lehet, illetve érdemes használni a parlamenten kívül is”.

  • Menczer Tamás (FIDESZ-KDNP) – 46,77%, 34 810 szavazat
  • Szél Bernadett (DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD) – 44,92%, 33 432 szavazat
  • György József (MI HAZÁNK) – 3,63%, 2 700 szavazat
  • Jakab Edina (MKKP) – 3,22%, 2 399 szavazat
  • Bogó László Dániel (MEMO) – 1,05%, 779 szavazat
  • Kerekes Erzsébet (NORMÁLIS PÁRT) – 0,41%, 302 szavazat
Részletes adatok

Feldolgozottság: 100%

3 Responses

  1. Most akkor eredménytelen lesz az ámerikai ösztöndíja?

    „Az amerikai kormánytól kapott ösztöndíjat Szél Bernadett és …https://168.hu › itthon › az-amerikai-kormanytol-kapott…
    2018. szept. 14. — Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke az amerikai kormány International Visitors Leadership …”

  2. Basszus! A kisasszony mikor jött ki az Orbán börtönéből?
    Most kénytelen -kelletlen dolgozhat a „Marlboro”-nál.????

    „2000-2002 között a Phillip Morris Magyarország Kft.-nél a fiatalok dohányzásprevenciós programját szervezte. 2002. március–június között a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület emberi jogi szervezetnek a programvezetője”

  3. http://ma7.sk/sites/www.ma7.sk/files/styles/normal_8_large/public/migrated/pictures/orban-viktor/gyurcsany.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű