Annyira elegük van a pedagógusoknak, hogy Miskolcon szétflexeltek egy biciklit

Pedagógusok vonultak utcára csütörtökön Miskolcon, esernyők, kockás ingek és biciklik kíséretében a hat évvel ezelőtti országos tüntetéssorozat emlékére, írja a Mérce.hu. A lap beszámolója szerint a szervezők között ott volt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), valamint több helyi szakszervezet is.

Szűcs Tamás, a PDSZ korábbi elnöke a Mércének elmondta, hogy alapvetően sikeresnek tartja a hétfői sztrájkot, melyben körülbelül húszezer pedagógus vett részt. Szűcs hozzátette, hogy ehhez a számhoz – melyet a kormányzati kommunikáció igyekszik kicsinyíteni – érdemes hozzátenni, hogy kezdetben még egyszer ennyi tanár jelezte csatlakozási szándékát a tiltakozáson, azonban a minisztérium, a tankerületek és az intézményvezetők felől érkező nyomásgyakorlás miatt végül sokan kénytelenek voltak elállni a részvételtől.

A beszédek végén maga Szűcs vágott szét egy biciklit flex-szel, a Bohemian Betyars egyik dalára.

2 Responses

  1. Basszus!
    Ebben a forradalomban a flex szikrái helyettesítik az Auróra ágyúnaszád torkolattűzét. ??? Hol volt Hegedűs Andika gyújtóbeszéde?

    Orbán disznót vág. Ti biciklit!

    Ha, én ezt az O.L.K.T klubban, elmesélem…

    Bontom a sörömet, nóta indulj!

    „A lángot szítsuk, rajta, rajta!
    A vas meleg, hát ráverünk.
    Ez a harc lesz a végső,
    csak összefogni hát!
    és nemzetközivé lesz
    holnapra a világ!
    A gazdagoknak kedve-kénye
    erőnkből szívja ki a vért,
    csaló az államok törvénye,
    mert minden bajt szegényre mért.
    Kíndolás most a munka bére,
    de már ebből elég, elég!
    Szerszámot hát az úri kézbe
    s ide a jognak a felét!
    Ez a harc lesz a végső,
    csak összefogni hát!
    és nemzetközivé lesz
    holnapra a világ!”

    1
    4
  2. Hát mer tanít!

    védőszemüveg nincs
    védő kesztyű nincs

    csak egy elegáns „félek a flextől „-póz.

    Úristen! Ha ezt a DIGÉP, LKM munkásdinasztiái látnák
    rögtön visszahoznák a zsíros kenyeret a Lenin szobor kezébe.

    3
    2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű