A kormányinfón. Ki, kit dugott?

Megkérdezték azt is Gulyástól, van-e arra lehetőség, hogy Varga Judit igazságügyi minisztert (akinek Völner a helyettese volt) vagy Rogán Antalt kormányinfón lehessen kérdezni. „Egyelőre nem törtek a székemre” – mondta, hozzátéve, hogy Vargának számtalan közszereplése van és Rogán is „időnként újságírói kérdésekre válaszolni kénytelen”, így a továbbiakban is ezeket a lehetőségeket tudja javasolni.

A Telex azt kérdezte Gulyástól, ki tudja-e zárni, hogy Völner–Schadl-ügyben keletkezett lehallgatási jegyzőkönyvekben szereplő Tóni, Barbara és Ádám név Rogán Antalt, a feleségét, Rogán Barbarát és Nagy Ádámot takarja. „Az ügyészség megkeresését javaslom” – válaszolta.

„Miután nincs jogi relevanciája, ha tudnám, se mondanám meg” – felelte Gulyás arra a kérdésre, tudják-e, hogy mely közszereplő lehet azokon a kompromittáló felvételeken, amelyek Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből kerültek elő a nála tartott házkutatás során.https://hvg.hu/itthon/20220203_gulyas_gergely_kormanyinfo_volner_pal_schadl_gyorgy

16 Responses

  1. Na pajtások, a kukkeres rektor áll, egy fiatal bikuci a rektornénivel tömöszködik, videózza apuci, aki utána kipüföli a cerkát.. röviden

    1. Fityfenét! Ez csak a hős Dr. Dániel Péter FB mocskolódása külföldről

      “AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE
      Nyilvános csoport
      26,2 E tag”

      1
      1
  2. https://uploads.disquscdn.com/images/8505fd0629e11006b66f4a48204219b8440523392df879640687162287174a00.jpg?w=800&h=360

    1. Lőrinc! Megmondták előre, hogy az álbaloldal pisi-kaki-szex kampánya lesz az eddigi választások legmocskosabb kampánya. Mindenre van pénze külföldnek.
      Csak a lengyeleket meg a magyarokat kell legyűrni.

      1
      6
        1. az a bírónő volt

          „Ma azonban másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött, önmagában nem sértő, ha valakire azt mondják, hogy meleg, így tehát Ungár Klárának adott igazat Kocsis Mátéval szemben.

          A xxxxxxxxxx xxxxxxxx vezette bírói tanács indoklásának lényege, hogy

          mivel Ungár Klára nem bizonyította be, hogy Kocsis meleg, ezért az állítását valótlannak kell tekinteni;
          de azt, hogy ez a valótlan állítás Kocsisra nézve miért sértő, nem a bíróságnak, hanem Kocsis Máténak kellett volna megmagyaráznia a keresetében, és ezt ő elmulasztotta;
          Kocsis csak arra hivatkozott, hogy a személyét illetően és a közvetlen környezetében is kár érte, de nem fejtette ki, hogy ez miben nyilvánult meg.
          A jogerős ítéletre Kocsis is reagált a Facebook-on.

          Kocsis Máté úgy reagált:
          A másodfokú bíróság Ungár Klára buzizós ügyében ma hozott döntést. Az indoklásban kimondták, hogy Ungár ugyan valótlanságot állított rólam, de ez nem sértő, ezért a keresetünket elutasították. A Kúriát azért még megkérdezzük erről. Ettől kezdve ugyanis minden heteroszexuálist le lehet buzizni, a homoszexuálisokat meg gondolom továbbra sem. Érdekes logika.”

  3. https://uploads.disquscdn.com/images/2f66447b72f5f6179fc906954527db8b3cf5740805eb946bda652a99bad4b5dc.jpg?w=800&h=530

  4. https://uploads.disquscdn.com/images/21b50cebf95532fb0c34026483ba63b61ed9204f922231c78034be0d08806fd5.jpg?w=800&h=620

  5. https://uploads.disquscdn.com/images/836107b8b0942bebde0e5b4d3a8e0addf6574798eefdc8a5492c49096c1c60d8.gif?w=800&h=256

  6. https://uploads.disquscdn.com/images/df7509cf58ff21f910cd866ba5f281c4e899e2e3e291a472d47ace7b49c50a55.jpg?w=800&h=209

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű