Hiába a tiltakozás, kezdődik a Kilián-déli egészségház építése

 

Az új egészségház építése augusztusban megkezdődik. A jelen fejlesztéssel egy kb. nettó 415 m2-es, kor-
szerű, energiahatékony új orvosi rendelő kerül kialakításra, akadálymentes megközelítési lehetőséggel, par-
kolóval. Az új orvosi rendelő épületében 5 felnőtt, 2 gyermekorvosi és 3 védőnői körzet kap majd helyet.

A jelenlegi, Kandó Kálmán utca alatt működő gyermek –és felnőtt háziorvosi rendelők 2 db egymás mellett

elhelyezkedő épületrészben találhatóak, amelyek elavultak, a szellőztetés nem megoldott, a helyiségek szű-
kösek, ráadásul nincsenek akadálymentesítve. Ezek fenntartási és működtetési költsége rendkívül magas,

illetve az akadálymentesítés is csak nagyon magas költségvetéssel lenne megoldható, hiszen a rendelők az
első emeleten helyezkednek el, azaz lépcsőn megközelíthetőek. A korszerűsítés során liftet kellene beépíteni

és a két épületet folyosóval összekötni. Az épületszerkezetileg avult műszaki állapotú, és építészeti szem-
pontból kedvezőtlen elhelyezkedésű intézmények rekonstrukciós felújítása így nem lenne gazdaságos.

A projekt eredményeként a betegellátás minőségében jelentős javulás következik be, a betegek valamint az
ellátó személyzet komfortérzetének javításával.

A „Miskolc, Otthon téri egészségház építése”” című projekt 100%-os mértékben az Európai Unió és a Magyar
Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A
támogatás összege bruttó 339 305 645 millió forint.

30 Responses

  1. Én ezt a szót, hogy egészségház, Sátoraljaújhelyen ismertem meg, ugyanis ott úgy nevezték mindig a rendelőintézetet. Kérdés az, hogy a benne rendelő orvosok meg tudnak-e felelni annak, hogy valóban egészségcentrikus életformát hirdessenek. Meg is lepődtem, hogy lehet egészségház akkor, amikor az emberek fogai kihullanak – még SZTK-s idő óta -, különféle titokzatos betegség üti fel a fejét, melyekre egyáltalán nincs magyarázat. Mert azzal talán mindenki egyetért, hogy mindenki maga tehet a betegségéről, melyet jogosan kap tettei alapján. Legalábbis ez lett volna a karma törvénye, ami az országot jelenti. Ezt rúgták fel 63 éve azzal, hogy minden betegségben, fogyatékosságban szolidarításban kell lenni velük az egyetlen nagy közös áldozatuknak. Nem tudok hozzá szólni, hiszen a politika hosszabbít végtelenül azzal is, hogy ide juttattak engem végtelen penitenciás világ tisztulás és kivégző sorozatok céljából. Úgyhogy egészségház nem való ide, itt csak patológia van.

  2. Valami bődületesen sunyi dolog lehet mögötte, ha a fidesz és a mostani álcivil vezetés is erőlteti! Több, mint gyanús!

      1. Ezt?
        Min a mókus fenn a fán

        „Fürgébb, mint a könnyű szél,
        Gyorsan jár és messze ér,
        Nincs túra, ami kifog rajta.
        Hívja erdő nyári rét,
        Vígan marsol, jól kilép,
        És a szemét mindig nyitva tartja.

        Évek szállanak a nyári fák alatt,
        Oly vidám az ének.
        Boldog dallama így önti dalba ma:
        Csuda jó, gyönyörű az élet.

        Mint testvér, vagy hű barát,
        Megsegít, ha bajban lát,
        Munkában alig akad párja.
        Hol szöget ver, hol meg főz,
        Mindent megtesz, amit győz,
        És a helyét mindenütt megállja.”

  3. Szégyen, amit a természeti környezettel, szégyen, amit a köztérrel, és szégyen, amit a lakossággal szemben tesznek!

    5
    3
  4. https://www.baznyesz-miskolc.hu/news/remhir-a-miskolci-ligetirtas/

    Csak az a baj, hogy nem ez van az engedélyben!

    6
    2
  5. https://www.baznyesz-miskolc.hu/news/remhir-a-miskolci-ligetirtas/

    Csak az a baj, hogy nem ez van az engedélyben!

    3
    2
  6. Aggódik a mókus őrs. „Nem tetszik, hogy épül a hazánk?” „Akartok egy kis sósavat a pofátokba”-tipusú emberek ezek. Ha nem lenne mókus, ezek a patkányokért aggódnának.

    4
    7
  7. Igazuk van a lakóknak. Itt az ideje feltenni a valós kérdéseket :
    Vajon miért nem lehet felújítani a jelenlegi helyén az orvosi rendelőt ?
    Ha tényleg alkalmatlan a jelenlegi orvosi rendelő a funkciójának ellátására, akkor azért ki a felelős és miért ragaszkodnak hozzá?
    Ha alkalmas, akkor miért építenek újat ? Költsék inkább azt a pár száz milliót a helyi lakosok – gyermekek, fiatalok, felnőttek, munkában megfáradt idősek – igényeit is kielégítő valós városrészközpont kialakítására, ahol helye van az embereknek, a méheknek, a kutyáknak, a mókusoknak stb. vagy vissza is lehet azt a pénzt adni, esetleg hologram nyomdát építeni belőle amit az EU is támogat és nem rombolja a környezetet.
    Ki és mikor privatizálta a szolgáltató házat a Kiliánban amelyben az orvosi rendelő is található és miért nem gondoskodik annak és környezetének karbantartásáról ? Hová tűnt az ezért kapott pénz ?
    A „falurádió” azt beszéli, hogy most a főutcán lévő önkormányzati tulajdonokat akarják privatizálni, talán ezért van a figyelem elterelés ?

    1. Ugyan már! Szabad városállamban alanyi jog hőbörögni.

      Hol van most Miskolc Jeanne d’Arc-ja?

  8. Majd csak közadakoznak a régi rendelő fenntartásra, hiszen lokálpatrióták
    Kipengetik zsebből a korszerűsítés.

    1
    7
  9. Az Avasi Egészség Centrum szintén zenész, 40%- os a kihasználtsága és a civilek ellen a újfent a politika győzött. Felesleges pénzkidobás lett az ablakon.

    1. Azt lenyomták erőből, sőt: egyesek még tapsikoltak is hozzá, mert a legyalult kis park tele volt csövessel. Biztosan a fák hibája volt…
      Most remélem boldogok az akkori éljenzők, nincsen ami árnyat adjon, megfogja a port. A régi („nem lehet korszerűsíteni”) rendelő meg azóta is ott van, fűtik, költenek rá, áll gyakorlatilag kihasználatlanul, mondvacsinált funkciókkal.

      1. Ja, hogy a fideszes városvezetés ellen hergelők visszakapták saját hergelésüket

        2
        1
  10. Okádék álcivilek.
    Sunyi módon megvezetik a helyi lakosságot.
    Fidesz bérencek, bármi áron a városvezetés lejáratása a cél. De most nagyon pofára esnek!

    2
    2
    1. OK. Legyen igazad. De hát akkor nagyon egyszerű a dolog. Le kell állítani az építkezést, és máris kibasztatok velük. Onnantól nem mondhatják, hogy szartok rájuk, nem mondhatják, arrogánsan, fideszes módszerekkel keresztülveritek a fidesz hülyeségét rajtuk. Be van vele fogva a pofájuk. Onnantól nem tudják lejáratni a városvezetést. Ilyen egyszerűen meg tudjátok őket szivatni. Örülök, hogy segíthettem. Hajrá!

    2. Okádék Andicica bérkommentelők. Sunyi módon megvezetik a nem kiliáni lakosságot.
      Mert a kiliániakat nem tudják.

  11. Állítólag a Termelői vásárok szervezői csinálják ezt a műbalhét, félnek, hogy kiszorulnak az árkád alól, nem süthetik tovább a pecsenyéjüket egy egészségház mellett?

    1
    3
    1. Ja. Állítólag. Állítólag téged is elöl várt anyád, aztán hátul jöttél ki. Meg is lett az eredmény. Azóta is valagban érzed jól magad.

      3
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű