Brigitta kiválóan érettségizett, kiválóan versenyzett, tanév végén pedig díjat vehetett át

4 Responses

  1. Gratulálok a miskolciak teljesítményéhez, különösen a zeneiskoláikhoz, bár össze kellett zúzni a sátoraljaújhelyit hozzá a Rákóczi téri és olaszliszkai cigányságukkal, melyektől érdekes módon válnak annak ellenére, hogy mindent eddig együtt követtek el. Miért nem tanulhattak az emberek? Miért kellett kocsmába felvenni őket ötezer forintért, hogy fertőződjenek meg az utcanép között? Mert a fertőzés a városban nagyon divat, különösen az elfekvőkben. Nekem minden részem fertőzésekkel volt telepakolva, mert Mülleréknek ez a módszerük, mint a magyar értelmiség döglégy vezetőjének, amelyik Weöresékkel végrehajtotta és berendezte a kukoricását a városnak állandó ismétlése miatt libalábas történelemmel kezdődő tetteiknek. Nehezen viselem a fogságot 5 éve, amivel folytatásban emelkednek kutyások berendezésével.

      1. Roncs formában vagyok, rossz körülmények között. Engem neveztek húsz éven át majdnem Voltam-nak a fórumokon a sátánisták, meg Hullá-nak a Magyar Nemzetben. Ők a jövő népének gondolták magukat, ők a Leszek, Vagyok népei. Minden felfoghatatlan, mibe kerültem, s ráadásul ezt nekem kellene bizonyíatnom. Egyszer tényleg el szeretnék menni a megyéből és néha nem adom fel a reményt, de egyre kevesebbszer, hogy emberként élhetek egyszer. Legalább a gyerekeimet békén hagyták volna!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű