NAGY SANYI NYERT.  EZT SZIMBOLIZÁLJA A MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR ÚJ LOGÓJA

Kilenc pályamű közül választották ki azt a logót, amely tükrözi az értékteremtő, értékőrző, nemzeti funkciót, utal Miskolc városára, erősítheti a lokálpatriotizmust és az identitástudatot.

Március végén írt ki nyílt pályázatot a Miskolci Települési Értéktár a logó megtervezésére, a nyertest Miskolc város napján mutatták be a városházán. A pályázaton akár miskolci diákok, de helyi alkotó profi és amatőr művészek is részt vehettek. Április végéig kilenc pályamű érkezett be, ezek közül választotta ki egy szakmai zsűri a legalkalmasabbnak vélt alkotásokat. Ezt követően a Miskolci Települési Értéktár Bizottság tagjai elé kerültek a pályaművek – döntésük alapján a „Málnakrém” jeligével beadott logóterv lett a nyertes, amit a marketing és reklám területen nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező, ismert miskolci lokálpatriótaNagy Sándor tervezett. A keddi eredményhirdetésen Szebeni Péter vette át a nevében az első hellyel járó, 50 ezer forint értékű ajándékutalványt.

– Őrizzük meg a jelenben a múlt értékeit – ezt a gondolatot jeleníti meg a nyertes logó – tolmácsolta Nagy Sándor gondolatait Szebeni Péter. – Felfedezhetők benne Miskolc város címerének egyes elemei, a magyar zászló színei a nemzeti identitást erősítik, a feliratok betűtípusai pedig szintén a modern és az archaikus korokat elegyítik. Azt hiszem, azonnal felismerhető logót sikerült megalkotni.

Szebeni Péter azt is elmondta, hogy a nyertes Nagy Sándor az idősebb és a fiatal generáció közötti távolság leküzdéséért tevékenykedő Következő Generáció Alapítványnak ajánlotta fel a nyereményét. Mindketten itt önkéntesek.

Miskolci Települési Értéktár Bizottság 2013 decemberében alakult, azóta kezeli a helyi nemzeti értékek gyűjteményét, amely immár 50 „miskolcikumot” tartalmaz hét szakterületi kategóriában (agrár- és élelmiszergazdaság, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás).

Varga Andrea alpolgármester elmondta, a legtöbb – szám szerint 32 – értéket a kulturális örökség kategóriában regisztráltak az eltelt 7 év alatt, ami jól tükrözi a városnak a kultúrához való szoros kötődését. Ide tartozik a többi közt a Miskolci Nemzeti Színház, a diósgyőri vár, a Tapolcai bencés apátság maradványai, vagy éppen a Selmeci Műemlékkönyvtár. Kiemelte, számos helyi érték – egészen pontosan 39 – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktárnak is része már. – Ez azt mutatja, hogy Miskolc értékei megyei szinten is fontosak és elismertek – hangsúlyozta.

Elhangzott: közös érdekünk, hogy az értékgyűjtésbe minél több társadalmi szereplő bekapcsolódjon. Mivel alulról építkező kezdeményezésről van szó, a Miskolc közigazgatási területén fellelhető, illetve az itt létrehozott nemzeti érték felvételét a települési értéktárba bárki kezdeményezheti írásban, a polgármesterhez címzett javaslatában.

54 Responses

  1. Ez úgy kellett, mint 1 harapás kenyér…!?
    Erre van pénz, miért nem volt jó az előző, takarékos városvezetés!!!
    Lillafüredre meg nem lehet tömegközlekedéssel utazni!!!
    Hajrá összefogás, csak így tovább a lenini úton…!!!

    15
    4
  2. Vissza a időben? Ez a logó a szoci csasztuskák korát idézi. Ez a megújiító szellem? Na, akkor csomagolok, megyek ebből a városból!

    14
    4
    1. Legalább 6 meglévő elem, abból két háromszög, két betűtipus, meg egy sokszög. Azért ez mindjárt más.

      15
  3. https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/utazas-a-logok-korul-mindig-van-ujabb-5393092/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=boon&fbclid=IwAR0j5H6cqY3yeFXF8HqhpFENb10feLruJr_YEHy9UfP-r_HmUhO615v2mkI ????????

  4. Szerintem Szebeni csinálta csak Nagysanyi neve alatt. Elképesztő hogy a hírnév miatt mire képesek egyesek.

    12
    1. Sanyi az előzőt kritizálta, most meg abból dolgozik és azzal pályáz? Ez azért kemény…

      17
  5. A többi pályázatot mikor mutatják be ?
    Vagy ez az egész egy ótvar sumákság volt, előre lezsírozva ?
    Demokratikusnak látszó szemfényvesztés ?
    Mint az Ellipsum elnevezési , meg a Mikulás vonatos „szavazás”.
    Nem a kőkorban élünk vezető elvtársaink ! A nép nem hülye, csak az aki ezeket az ál módszereket használja .

    17
  6. Palibáb tudománya tényleg abban merül ki, hogy a román kopaszt utánozza? Mintha annak is lett volna logóbotránya….

    9
    1
  7. A fidesz sokkal gazdagabb mint az összefogás. Csak Miskolc logóra 1000 x többet költött.
    Összefogás: 50.000 Ft Fidesz: 50.000.000 Ft. Ez a nem mindegy.

    7
    1
  8. Jesszus ! A XXI. században ilyen betűtípusok ? Külön-külön is naftalin szaguk van, együtt meg hátborzongató. És ezt nevezik profi marketinges, meg reklám szakembernek , vagy mi .

    12
    1
    1. Igen, a karrierjének ezzel nyilvánosan is vége. Eddig csak a körülötte lévők tudták.

      11
      1. Jól tudod, most Szendrőládon él remeteként, pedig Soros ösztöndíjas volt Melbournben.

    2. Úgy van! Az a címer meg egyenesen matuzsálem. Sztem azt se tudta mit csinál, csak rakosgatta egymás mellé a dolgokat. Tök gáz. Én is jobbat csináltam volna. A feleségem is mondta: Lajosom ennél még te is jobbat csinálnál.

    3. Pláne meg papírra van nyomtatva! A mai világban! Médiában dolgozom, tudom miről beszélek!

  9. ez az embléma olyan, mintha egy undorító kínai szögletes orrának egyik lyukából vér, a másik lyukából gennyes takony folyna

    1. a gennyes takony az nem sárgásfehér? mert akkor még a színét sem tudta eltalálni. ennyi tellik tőle

  10. Nem lehet valamit tenni? Végül is egy egész városnak kell szégyenkeznie, ha ez marad!?

    1. Először szabadítsuk ki Táncsics Mihályt, utána fogalmazzuk meg a követeléseinket! Elég az elnyomásból!

      6
      1
    2. A város már szégyenkezett egy nagyot amikor lopott logót vett meg a város. Ez csak simán ronda.

      7
      1
      1. Ez meg a lopottról lopott és ronda is! 😀 A ronda is szégyen. Őrület mi van itt.

  11. Az amúgy megvan, hogy az egész kiírás is illegitim? Az értéktár egy állami rendszer része. Nem lehet helyi szinten saját jelképekkel ellátni. Az meg, hogy nem vállalták be, hogy eredménytelen volt a pályázat elképesztő.

    1. A báb és pereputtya nem arról híres, hogy vállalja az eredménytelenséget. Ebben is tökéletes kriza-klón.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű