A Heti naplónak Bodrogi Gyula, Koltai Róbert és Hernádi Judit nyilatkoztak a színházi világ politikai megosztottságáról és arról, hogy mit jelent a nemzeti vagy a keresztény színjátszás.

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Először mondta el nyilvánosan a véleményét Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze a Színház-és Filmművészeti Egyetem sorsáról. Az ATV műsorának, a Heti naplónak adott interjút, melyben elmondta, hogy maga is istenhívő, de a keresztény színjátszást nehezen tudja értelmezni. „Római katolikusan játszani? Én ezt még tréfának is egy kicsit ízléstelennek tartom a vallással szemben” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte ha a színház a politikáról szól (vagyis ha a színházcsinálás politikai eszköz csupán), „akkor azonnal abba kell hagyni a szakmát”.

Akinek erről politikai gondolata van, a színházról, az egész más szakmát kell, hogy válasszon.

Bodrogi hangsúlyozta, hogy nem szabadna szembeállítani a szakmát saját magával. „Nekem szabályszerűen vérzik a szívem, hogy kívülről a néző ezt kapja már nem tudom mennyi ideje.”https://hvg.hu/kultura/20201026_Bodrogi_Gyula_Romai_katolikusan_jatszani_En_ezt_meg_trefanak_is_egy_kicsit_izlestelennek_tartom