A Megmentőm: Jonathan Agassi azonban nem holmi felemelkedéstörténet vagy sikersztori: a stáb nyolc éven keresztül követte a nyíltan homoszexuális Agassi életét, aki felnőttfilmes alakításai mellett élő pornó show-k szereplőjeként, valamint bárki által vihető eszkortfiúként elégítette ki meredező szerszámú rajongótáborát. Aztán rácsúszott a drogokra, és miután visszanézte a róla szóló, tabu- és férfidöntögető film egyik jelenetét, úgy döntött, kiszáll, majd hazaköltözött Tel-Avivba, ahol egy szupermarketben dolgozva kezdett új életet.
Tomer Heymann végtelenül bátor, gyakran zavarbaejtő, szigorúan korhatáros filmje pedig nem fél megmutatni a nézőjének a dolgokat – legyen az a szakma vagy a főszereplő magánéletének, illetve múltjának horrorja. A Megmentőm: Jonathan Agassi egyszerre meghökkentő, groteszk, megindító, vicces és megrázó. De főleg az utóbbi – az egyik legjobb dolog, amit mostanában láttam. (kovács d.)https://index.hu/kultur/cinematrix/2020/01/24/bidf_budapest_international_documentary_filmfestival_dokumentumfilm_ajanlo/
