Három magyar bajnoki
cím és mintegy 80 érem a termése a DVTK új kerékpáros- és triatlon szakosztályának, melynek tagjai így elmondhatják magukról, hogy egy igazán
sikeres szezont tudhatnak maguk mögött.
– A több szakágat is képviselő bringások mellett a triatlonosoknak is lehetőséget kínáló szakosztályunk 2019. elején, a versenyzők Freeriderz SC-ből történő integrálásával, átigazolásával alakult meg – mondta Masa Zoltán, a DVTK kerékpár szakosztályvezetője. – Sportolóink idén eddig 81 eseményen vettek részt, mely összesen 258 rajthoz állást jelentett. Ezeken a versenyeken Ferenczi Marcell (downhill) és Leányvári Benjámin (tereptriatlon, terepduatlon) személyében országos bajnokokat avathattunk. Összesen 76 korcsoportos dobogós helyezést értünk el a különböző besorolású erőpróbákon, ami 32 arany-, 24 ezüst- és 20 bronzérmet takar. Taglétszámunk jelenleg már eléri az 50 főt, többségük rendelkezik valamelyik szakszövetség licenszével. Az utánpótláskorú versenyzőink aránya 40-50% között mozog, melyet folyamatosan fejlesztünk. A megkezdett úton tovább haladva, októberben a szakosztály elindította az országúti kerékpáros szakágat is Fejes Gábor, sokszoros felnőtt magyar bajnok irányításával, akinek közreműködésével a régióban egyedül álló háttérrel nevelhetünk országúti, vagy akár cyclocross bringásokat.
![]() |
| Kattintásra galéria nyílik |
– A ma is aktív kiválóság mellett kik alkotják még a szakmai stábot?
– A szakmai csapat további tagjai is kivétel nélkül komoly versenyzői múlttal rendelkeznek, ami garantálja a gyermekek, a fiatalok tudatos, szakszerű fejlesztését. Vincze Levente a hegyikerékpáros tehetségeket készíti fel a versenyekre technikailag és erőnlétileg, Kosztyu Tünde többszörös magyar bajnok a legkisebbek tanításával, edzésével foglalkozik, míg Polnai Zsolt a downhill szakágat irányítja. Azok a technikai és szakmai fejlesztések, melyeket a DVTK biztosít számunkra, nagyon jó alapja lehet egy stabil hátterű, komoly szakosztálynak. Bízunk benne, hogy a miskolci kerékpársport újra meghatározó szereplő lesz a hazai sportági palettán!
– Hogy alakulnak az edzések az előttünk álló, zordabb hónapokban?
– Edzéseink nagyobb részét a természetben teljesítjük, de a téli időszakban spinning erőnléti foglalkozásokat is tartunk a Miskolc Városi Szabadidőközpontban, míg a technikai tréningeknek a Factory Aréna ad otthont.
![]() |
| Kattintásra galéra nyílik |
– Milyen elhatározásokkal várják a 2020-as szezont?
– A legfontosabb feladatunknak a jövőben is azt tartjuk, hogy népszerűsítsük a kerékpársportot és bővítsük az utánpótlásbázist, miközben továbbra is szép eredményekkel öregbítjük szakosztályunk, egyesületünk jó hírét. Terveink szerint jövő tavasztól beköltözünk a DVTK Stadion mellett kialakítandó kerékpáros klubházunkba, ahol az öltözőkön kívül görgő- és edzőterem is rendelkezésre áll majd, ami tovább segíti a színvonalas szakmai munkát.
– Miként lehet csatlakozni a diósgyőri kerékpárosokhoz, triatlonosokhoz?
– Várunk mindenkit, aki tagjaink közé szeretne lépni, vagy érdeklődik a két sportág iránt. Bővebb információt kérni és jelentkezni Vincze Levente vezetőedzőnél lehet a +36702697058-as telefonszámon.
A fenti fotón Mindszenti Ákos, Boda Márton, Leányvári Áron és Leányvári Benjámin szerepel.


