A Narancs.hu több Békés megyei fideszes és ellenzéki forrásból úgy értesült, hogy a Fidesz dél-békési választókerületének elnöke, Simonka György térségbeli ellenfelét, az őt bíráló Takács Ferencet, a Fidesz tótkomlósi elnökét ki akarja zárni kormánypártból. Simonkát súlyos bűncselekménnyel vádolja az ügyészség, mentelmi jogát tavaly ősszel felfüggesztették.
„A leghatározottabban elzárkózom attól, hogy erről a kérdésről lapoknak vagy újságíróknak bármit mondjak” – reagált a Narancs.hu megkeresésére az állítólagos érintett, Takács Ferenc, a Fidesz tótkomlósi elnöke. A politikust arról akartuk megkérdezni, igaz-e, hogy a súlyos bűncselekményekkel vádolt párttársa, Simonka György kezdeményezte a Fideszből való kizárását, sőt, információink szerint ebben a meccsben vádlója áll jelenleg nyerésre.
