Bár még csak a földmunkákat
végezték el, de már épül a MOL poliol beruházását kiszolgáló konténerváros Tiszaújváros határában. Jelenleg a víz- és az áramszolgáltatás kiépítésén dolgoznak. A mobil lakóparkba 2000 gyárépítő vendégmunkás költözik be. A cég beruházásával párhuzamosan, fokozott biztonsági intézkedéseket is hoz, közösen Tiszaújváros vezetésével. Az első konténereket áprilisban telepítik a területre, a nyár derekán már meg is érkezik a vendégmunkások első hulláma. A tervek szerint 2020-ban lesz a csúcs, akkorra 2500 főre duzzad a kivitelezők létszáma. Kétezren a konténervárosban fognak élni. – Gyakorlatilag a fővállalkozó dönti el, hogy milyen alvállalkozókat von be a poliol üzem építésébe, természetesen külföldieket is, hiszen korlátozott a magyar kivitelezői kapacitás – tudtuk meg Zsinkó Tibortól, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatójától. – Egyelőre annyit lehet tudni, hogy jönnek vendégmunkások uniós tagállamokból is, de nagy többségük unión kívüli országokból érkezik. A kivitelezőknek minden szolgáltatás és ellátás itt lesz ezen a területen, az étkeztetéstől kezdve az orvosi ellátásig mindent itt az iparterületen belül oldunk meg, a közlekedés pedig szervezett buszjáratokkal történik majd – mondta a vezérigazgató, akit a biztonságról, közbiztonságról is kérdeztünk, hiszen az itt élőknek ezzel kapcsolatban vannak leginkább aggályaik. – A lehetséges biztonsági szempontokat vizsgáljuk, a kamerarendszer telepítését is, ezekről folyamatosan be fogunk számolni – nyilatkozta lapunknak Zsinkó Tibor. A város bevezető útjaira kamerákat telepítenek, több helyen is lesz ilyen. A sok közül ez az egyik biztonsági intézkedés. – Nekünk az a legfontosabb, hogy megőrizzük a közbiztonságot, az itt lakók biztonságérzetét, ezért a kamerarendszer mellett megerősített rendőri szolgálatot is tervezünk. Erről is folyamatosan egyeztetünk a MOL felső vezetésével – nyilatkozta a Tisza TV adásában dr. Fülöp György alpolgármester. A poliol üzemet építő vendégmunkások a beruházás végeztével levonulnak a területről, a konténerváros a tervek szerint 2021 közepéig állomásozik nálunk, utána elbontják, elszállítják a mobil lakóparkot és helyreállítják a területet.
https://kronika.tiszatv.hu/images/kepek/pdf/2019/2019_13.pdf
