Kezdödik a szopás. A MÁV szerint más megoldás nem volt

Szűk két hét múlva, február 4-én, hétfőn kezdődik a már jó előre beharangozott vágányzári menetrend a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon. Az intézkedésre azért van szükség, mert Aszód és Pécel között mindkét sínpárt elbontják és teljesen átépítik. A MÁV szerint más megoldás nem volt a vonal terepviszonyai és az alkalmazott korszerű, nagygépes technika hatékony alkalmazása miatt.

Sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy a vágányzár tíz hónapja alatt jelentős változásokra kell majd készülni a budapesti elővárosi, illetve az észak-magyarországi vasúti közlekedésben, melyben jelentős szerepet kapnak az utasok mumusai, a pótlóbuszok is. A MÁV Zrt. közleményben válaszolt kérdéseinkre, de tájékoztatása a változásokról már megtalálható a társaság honlapján is. Az – egyébként valóban részletes – információk tükrében összeszedtük, mire számíthatunk a főváros felé és vissza.

Pótlóbusz, pótlóbusz hátán
Február 4-étől a miskolci, a kassai, a nyíregyházi és a debreceni InterCityk helyett IC-pótlóbuszok szállítják az utasokat Hatvan és a Keleti pályaudvar között, melyek minden óra ötvenötödik percében indulnak, míg minden óra nyolcadik percében érkeznek a fővárosba.

Hatvanból Budapestre 6:05-kor és 7:15-kor, valamint a Keleti pályaudvar mellett kialakítandó Verseny utcai ideiglenes megállóból Hatvanig 19:40-kor IC-pótlóbuszok is közlekednek majd az M3-as autópályán. Erre a három pótlóbuszra a menetjegy, illetve a bérlet mellé is kell pótjegyet váltani, továbbá érvényesek a Budapest-bérletek és a csatlakozó jegyek, bérletek is.

A vágányzár alatt a sátoraljaújhelyi sebes és egri gyorsvonatok csak a Hatvan–Sátoraljaújhely és a Hatvan–Eger viszonylatokon közlekednek a korábbihoz képest változatlan menetrend szerint; a vonatok helyett Hatvan és Pécel között az utasokat pótlóbuszok szállítják. A miskolci gyors-, és a füzesabonyi személyvonatoknak sem változik a menetrendje, legalábbis ami a Hatvan–Miskolc és a Hatvan–Füzesabony viszonylatokat érinti. Közleményében a MÁV leszögezte, a felújítás alatt a gyors-, és sebesvonatok teljes útvonalon gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetőek igénybe.

Fontos információ az is, hogy a kör InterCity vonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar–Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati pályaudvar viszonylatokon közlekednek. A vasúttársaság egyébként arra is felhívta a figyelmet, hogy sokaknak lesz érdemes a gödöllői HÉV-járatokat választani. Ezzel az átmeneti megoldással a térségünkben élők is élhetnek, hiszen Hatvan és Pécel között gyors pótlóbuszok járnak majd, melyek Gödöllőn, a Szabadság tér megállóhelyen biztosítják a csatlakozást a H8-as HÉV-re. Más kérdés, hogy az átszállások száma így kettőre nő, tehát vélhetően csak a legszükségesebb esetekben, és akkor is csak kevesen választják majd ezt a megoldást.

boon.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű