Kovács László Csaba
, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója kifejtette, hogy a 06-80/460-046-os számon a rendészet segítségét is kérhetik az érintettek.
„Kollégáink a peremterületeken is járőröznek és a mezőőrök is igyekeznek szemmel tartani a telkes övezeteket. Komoly, digitális helymeghatározó programunk is van, pillanatokon belül bemérjük, milyen helyrajzi számon tartózkodunk és a könnyen kezelhető adatbázist is elérjük, így hamar meghatározzuk, ki a kérdéses külterületi ingatlan tulajdonosa” – avatott be minket a részletekbe a rendészeti vezető.
„Ha erőszakkal hatoltak be az ingatlanba, például kifeszítették az ajtót, akkor ez már túlmutat a szabálysértésen és bűncselekményről van szó, de csak akkor lesz ebből eljárás, ha a károsult bejelentést és feljelentést tesz” – sorolta Janasóczki Attila a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, aki azt is hozzátette, az állagmegóvás a tulajdonos kötelessége és még ilyenkor, télen is illik a szemünket az ingatlanunkon tartani. Amennyiben illetéktelenek vertek tanyát a telkünkön, kérhetünk segítséget a rendőrségtől.
A hideg időjárás és a kilakoltatási moratórium idején sem köteles senki eltűrni, hogy hétvégi házát elfoglalják. Duberné Dunaveczki Éva szociális szakember szerint a hajléktalanszállók és a melegedők képesek ellátni a rászorulókat.
„Nem szabad a bűnelkövetőket összemosni a hajléktalanokkal. A fedél nélkül élő szerencsétlen sorsú emberek nem törnek be sehová, nem foglalnak el önkényesen semmit, képtelenek ilyesmire, gyakran tehetetlenebbek, gyámoltalanabbak bárkinél, ezért is szorulnak ellátásra és segítségre” – emeli ki a szakember, aki szerint ilyenkor a rendőrséget kell riasztani.
Juhári Andrea/http://www.boon.hu/onkenyesen-foglalok-hada-miskolc-peremen/4111652
