Kettős záróvonalat
lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú főközlekedési úton Szikszónál, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt.
A hatóság – a még aznap meghozott – első fokú határozatában, az 51 éves kamionsofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.
