Ez talán feleslegessé tenné a hálapénzt is, vélte az emberi erőforrások minisztere
Nem csak a fizetési kondíciókon, de az egészségügyben dolgozók szociális körülményein is javítani szeretnének – mondta Kásler Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában. Mint a politikus fogalmazott, nyilvánvalóan a jelenlegi fizetéseknél lényegesen magasabb fizetéseket gondolna olyan magasnak, ami felvethetné a paraszolvencia megszüntetésének a lehetőségét, de ez szerinte reális cél.
A kérdésre, hogy mekkora lenne a megfelelő fizetés, arról a miniszter az Aréna című műsorban azt mondta,
„ha a realitásokhoz próbálunk közelebb kerülni, másfél-kétmillió forintos havi fizetés mindenféleképpen azt a biztonságot jelenti, amiből egy orvos méltó módon fent tudja tartani magát és a családját”
Szerinte nem kizárólag fizetésekről van szó, hanem például a lakhatásról is; a fizetések folyamatos és intenzív emelése mellett a szociális viszonyokon is javítani kíván az állam. A beszélgetés a rádió honlapján, az archívumból is meghallgatható.
Népszava.hu
