F. Nagy Zsuzsa gatyába rázná a miskolci légszennyezést, ha már az önkörmányzat kussol

f nagy zsuzsannafoto aj e1547545573779 300x200

A Zöld Kapcsolat

Egyesület szerint szükség lenne egy olyan levegőminőségi tervre, amely hatékony, kikényszeríthető intézkedéseket és rövid határidőket tartalmaz a légszennyezés csökkentésére – mondta el F. Nagy Zsuzsanna, az egyesület elnöke. Ezért partnerszervezetekkel a környezetvédelmi hatósághoz fordultak, kérve a levegőminőségi terv soron kívüli felülvizsgálatát.

A megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala, mint területi környezetvédelmi hatóság válaszában jelezte, hogy az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség 2003 decemberében elkészítette a „Sajó völgye” kijelölt zóna intézkedési tervét megalapozó tanulmányt. Ezt követően 2004-ben adták ki Intézkedési Programjukat.

Új országos terv
Négy évvel később, 2008-ban vizsgálták felül először az Intézkedési Programban foglaltakat, majd 2013-ban volt a második felülvizsgálat. Az Intézkedési Program minden egyes intézkedésre kiterjedő részletes értékelést tartalmaz, a végrehajtás állapotának megjelölésével, valamint 2008-ban kiegészült a PM10 csökkentési programmal – írja válaszában a hivatal.

Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban van az Európai Bizottság kereseti kérelme, melyet Magyarország ellen indított a PM10 (szálló por) jogsértés ügyében kötelezettségszegés megállapítása iránt – tájékoztattak. A kereseti ellen kérelemhez a hatóság megadta véleményét a Sajó-völgy zóna tekintetében. A levegő védelméről szóló rendelet nyomán a Kormány Országos Levegőterhelés-csökkentési Programot fogad el és hajt végre. A területi hatóság előtt egyelőre még nem ismert, hogy ez milyen mértékben érinti a helyi terveket, intézkedési programokat. A részletek ismeretét követően tájékoztatást ígértek az érintett térséget illetően.

Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni. Kérjük ne anyázzon, ne szidja a polgármestert, (nem mindenről ő tehet). ne szidja a magyar kisebbségeket, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket. Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű