Grin sziti. Buri Géza, aki éppen a járdát takarította, amikor megszólítottuk..

A patkányok kapcsán

maga is kedvetlenül bólogatott.

– Hozzánk is bejött és megtelepedett a portán, le is fialt, ki kellett irtanunk, nem volt más lehetőség – mondta. A szembe szomszéd kapcsán megjegyzi: nehéz élete van, nincs semmilyen jövedelme, az utcában segítik néhányan, mert sajnálják a sorsa miatt. Mintegy végszóra előkerült néhány házzal arrébbról a romos ingatlan lakója, József. Éppen habart bablevest szorongatott a kezében egy lábasban, amit egy szomszédtól kapott. Kérdésünkre, hogy milyen körülmények között él, előbb csak a vállát vonogatta, aztán mégis mesélni kezdett.

– Dolgoztam több helyen, az LKM-ben rendész voltam. Egyedül maradtam, nincs semmilyen jövedelmem, és nem kapok segélyt sem, pedig fordultam már több helyre. Két évem van még a nyugdíjig, azt kellene kihúzni, addig valahogy a felszínen maradni. Megélek, ahogy tudok, egyik napról a másikra. Van, aki segít, én pedig munkákkal viszonozom, vagy ha nincs más, kéregetek a közeli üzletnél. Amíg egy kis betevő akad, addig elvagyok valahogy – magyarázta.

Eladná a lakást
A házban semmilyen közmű nincs, se szennyvízelvezetés, se víz, se gáz, vagy áram. boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű